Most akkor hogy is van ez? A képen a férfi már kopaszodik, de még negyven sincs. Fejkendős
feleségének karján vasgyúró fiú ül,
morcosnak tűnő tekintettel.
Elől egy huncut, hunyorgó,
alacsony kicsi lány, középen hosszú copfos, magas, balról meg egy igazi kis bika hallgat a maga
három esztendejével.
Ott hátul idesejlik még a
konyha, és a fűtő* ajtaja is belóg a képbe. A kút tekerője vajon megvan még,
mert az ereje teljében levő,
kopaszodó férj és mosolygós
felesége már nincsenek ezen a pályán. Legelsőnek a bikaalkatú három éves ment el, talán tizennyolc
évvel később, őt követte a karon ülő kicsi
duzzogó. A lányok dédmamák és a konyha is elszállt a semmibe,
magával vitte a házat, a
fészert, a csűrt, az ólakat, a pajtát és mindent.
Most valami egészen más van
ott, amit és akiket majd valaki talán szintén megsirat elmúltuk
után.
Úgy tudom, ezt nevezik az
anyagi világban életnek. Még szerencse, hogy ez csupán a kezdet. János bátyám,
Rozáli néném, Laci, Pityu, ti már előre mentetek. Eljön a mi időnk is, pontosabban, letelik, hogy elkezdődhessen.
* fűtő - kemence
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése