Somalsó

– Hallom, szomszéd, agylágyulásban éled életed.

– Igen, a minap mondta a doktorom, igen. Látom, működnek a rádiók, a működnek, a kontyokban. Milyen frekvencián fogod, milyen?

– Tányérfül, dupla antennával. Irigyellek, hogy ilyen olcsón megúsztad, nekem majdnem lúdtalpbetétet írt fel az orvos. Az agy meg úgyis ott van bent, valahol a, nem is tudom miben... Talán a fejedben?

– Na, most teljesen az igazságosság talajáról beszélsz, talajáról.

– Mi lett veled, szomszéd? Azelőtt nem beszéltél ilyen cikornyásan, olyanok a szavaid, mint gyerekkoromban a rafiából font hármas ostorcsapók. Meg aztán folyton ismételgeted magad.

– Igen, így van. Az orvos mondta, hogy megokosodom, orvos, vagy odavész az eszem, vagy eszem, és minden harmadik-negyedik, minden szót megismételek. Ebben is bombasztikus szerencsém van, bombasztikus, mert az embernek annyi mindene, mert lágyulhat meg, lágyulhat, de nekem szerencsére csak a, csak... Mim is lágyult meg?

– Nem tudom, miről beszéltünk, talán a lúdtalpbetétemről. Ez itt az ortopédia, ugye?

– Nekem fél órával ezelőtt, nekem azt mondták, hogy a borbélynál vagyok, vagyok. Megfésülik a szakállamat, megfésülik, megfésülik, megfésülik…

– De nincs is szakállad! Akkor most nem lesz lúdtalpbetétem? Hurrá! Hátha nekem is csak ilyen egyszerű nyavalyám van, mint neked, szomszéd. Jut eszembe, hol laksz?

– Én a Kibillent utca, én a, én a, én a...

– Én valahol egészen máshol, talán Somalsóüreg vagy…

– Nem, te nem vagy Somalsóüreg, hanem öreg, öreg, öreg, de akkor honnan vagyunk mi szomszédok? Majd megkérdezem a pék fiúkat, majd, mert az összes borbély, összes, összes, szakácsnak öltözött.