Piheg,
ő! Vajon mi lelte szegényt? Turbán létére úgy kínlódik, mint egy tömött liba.
Érdekes, gondolta a szűk optikájú szemlélődő, aki mindkét szemével, csőlátással
ugyanarra fókuszált. Semerre sem látott, csak a szegény, puffadóan szenvedő
helyzetét fürkészte.
Itt
valami nem stimmel. Egyrészt megdagadt, bár turbánban nem annyira otthonos, de
talán ez a szokványosnál nagyobb, véleménye szerint talán tízszer is. Másrészt,
a negyven fok hevében, csak alul csöpög belőle a veríték. Az alsó része olyan,
mintha megmártották volna, a teteje csontszáraz, már-már kopogós, azaz jól
bírja a meleget.
Valaminek
lenni kell, valami többlet kínozza ezt a szerencsétlent. A nézelődő minden
irányba tágított egy picit az optikán, és egy dús szemöldökű, megszűkült
tekintetet vett észre. Lejjebb tekerte szemének kameráját, s a krumpliorr alá zendült
deres szakállt és bajszot talált. Nem nagy kunszt! Az öntözőcsatornák
bőrpórusokon át, minden ráncban számtalan irányba terelték a mező
növesztőjét.
Lehetséges,
hogy a szakáll nem növény, de a bámészkodó ezen el sem gondolkodott.
Leeresztette tekintetét, és akkor szörnyedt el, amikor a rettenetes összevissza
hájgyűrődéseken, mindenfelé csakúgy pattogott a tekintete. Még jó, hogy nem a
szeme! Nagyon kövér volt az a galád, aki a turbánok életének megkeserítője.
Csak úgy beledugja a fejét egy békésen arra lebegő turbánba… Mért tesz valaki
ilyet? Érdekes, ezek a fejrevalók, fejrevalók? Akkor is nehéz az életük! Mi
lenne, ha ez a körülményes foglaló kiszállna alóla? Lebegne tovább, ott lent a
téren?
A
pohos teste száraz volt. Igaz, olyan vastag öltözéket nyáron még nem láttak.
Hoppá, ez tatár! Akarom mondani, török. Azok öltöznek így, és igázzák le a
békés, mit sem sejtő turbánokat. Még azokat is! Közben vigyorognak, és bajszot
pödörnek. Nem lenne jobb neki egy hűs fa árnyéka alatt?
Ez
a fejet dagasztott ember nem ment lombok alá, vízben sem mártózott meg. Jé,
török, most már biztos! Csak az nem világos, miért nem azt a csúcsos, hegyes
piros nyári sapkát viseli, mint a gyerekek lapított papírcsákója.
Egy
pillanatra tágított optikát engedett meg magának, és végignézte az egykori
Bizánc, majd Konstantinápoly utáni isztambuli teret. Kevélység öntötte el,
turbánkínzók furdalásmentes serege menetelt odalent. Belépett az erkélyről, a
tükörbe nézett, végigsimított izzadt homlokán, majd a fogasról leakasztotta
saját turbánját, és elindult sétálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése