Pálló világban

Fogkő-zománctalanítást vállalunk, minden mennyiségben. Uraknak dupla áron, hölgyeknek, csillagfényes éjszakákon félfizetéssel. Ne foglalkozzanak azzal, hogy ez nonszensz, nálunk a yessensz rég elfogyott. Összement idők ránk járása csigázza fel, az általános és relatív időszűkület széllelbélelt fogalmát. Fogkőszifonok befonásával a jellegtelen, akvarellpancs ezermesteregerek, hegycsúcsok fölé emelkedett, vigyorgó napunk fejvadászai.

Bolti mérlegen mért elhegedülést is ajánlunk, de a szélröptű, riadt struccok ibolyakókasztása is belefér még barnán lángoló égboltozatunk szárnyas értékrendjébe.

Az egész akkor törik rengeteg, sajátosan zöld vágóélű darabra, amikor a levadászott és aláhullt napfény nyögéseit segélysikolynak értelmezzük, s gémeskút lelógó láncáról, pecabottal szeretnénk felhúzni, hogy valamit mentsünk a menthetőből.

Most lelankadó szellemiséggel bámulunk ide-oda. Heves kitörésünk olvadt lávája sokszínű kéreggé dermedt, és az egész fagyott, talajtalan kőhátuszonyán ibolyák virágoznak.
Pálló világban, padról nézem magunk. Sem zománc, sem kéreg, de fogak, sőt, elkormozódott, jótékony ajánlatok szivárvány feketéje sem látszik, csupán egy óriás elektromos kisülés, ami képes megmozgatni a konzervdobozokba zárt szívtelenség kialudt gyertyalángját.

Amott kiderül, másfelől elsötétedik a kongó esztelenség, s egyszerre harapunk közös mutatóujjunk végébe. Mázsányi, megpimpósodott lelkiismeret-furdalás maradt csupán és egy nyitott kérdés. Vállalkozgatunk, vagy végre tényleg vállalkozunk felcserélni az esztelenséget ész-szív-lélekkel?

Akárhányan visítják szennyes kosarunkba a maguk nonszenszét, vagy yessenszét, nekünk egészen másfelé mozdul árnyékkal is működő napóránk.

Hát tessék, tessék, hölgyek, urak!