Merről fúj a szél

– Felség, amott közeleg a kiküldött cél-irányjelző felderítő egység parancsnoka. 

– Teremberekedt, hány embert küldtünk ki? 

– Egyet, felséges királyom, aki önmagának természetszerű vezetője, bár soha, de soha nem fogja kérdőre vonni a te főségedet. 

– Miket beszélsz, Teremberekedt? Emberem, én maga vagyok a fej, a gondolkodás, de azon túl is minden. Tehát akinek élettelenedő kedve kerekedne, kampós kérdőjelekkel rakna mindent tele, és máris kiadnám a hátsóudvar mogorva emberének. Miféle szélfúvás-felderítő ez, ha észrevetted? Ilyen körülmények között akár vízzel is bélelhetnénk. 

– Nagy jó uram, csak pár másodpercre észleltem itt, ennél a tölgynél. 

– Fogadni mernék, hogy álruhában, vagy cseles álcával közeledett. Netán a fa kérge?

– Úgy van, királyom!

– Röttyentsd ide, de mondd meg, hogy tegyen róla, maradjon olyan vastag, recés bőr a tölgyhölgy oldalán is. Igaz, hogy a fák közül ez a legkevésbé nőies, de kineveztem. 

– Fúvórezgő, jer közel! 

Amint lecsavarodott fanehezék oldaláról, Fúvórezgő közel jerődött, és meghajolt. 

– Felséges királyom, a hegyen túli ország már nem azt a szélirányt várja el, ami a hajadat fújdogálja, sőt magad sem jó irányba hajlongasz. 

– Ne beszélj olyan sokat, mutasd a helyes utat! 

A szeles ember kinyújtotta a kezét, mutatóujjával rábökött az ország tintatartó emberének pöfögő kocsijára, jelezvén a helyes szélirányt, mert tudni kell, mikor merről fúj a szél. Tán, ha a tintatartó pöfögő ember nem hagyja állandóan járni a motorját, még viszonyítási pontja sem marad. Így őfelsége kirántotta állandó használatú legyezőjét, és megsepregette saját hajzatát, mert rondán néz ki, ha ő maga másfelé hajlong, mint a frizurája. 

Mindeközben a talpak szorgos tisztításától kopott nyelvű udvari személyzet szinkronringatózásba kezdett. Hajlongtak, mert fújt a szél, és tudták a helyes irányt. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, vagy hogy is van a Toldi, aki derékból fölfelé is mozdulatlan maradt. Ez az irányfundáló szeles ember volt.

– Ott, a fasor kellős közepén küldöttség érkezik a hegyen túlról, ha jól látom, az uralkodóval az élen. 

– Miért ráspolyos ez az élet? Ne tedd tönkre hazám szolgálatában hajlított derekam! Hoztad az irányt, én vettem, kezdj el szélcsendedből ringó mozgásba kibontakozni, egyébként kénytelen leszek favágók kezére juttatni. Nézd, ott az ellenkirály! Nevetnem kell tájékozatlanságán, épp ellenkező irányba fúvódik, mint mi, egész hordalékával. Széllel szemben vagy árral ellentétes irányban nem lehet semeddig sem jutni. Köszönöm neked! Már nagyon közel vannak, és nem csak távcsövekkel láthatják makacs mozdulatlanságod. Kéreg voltál, kéreg leszel újra, amennyiben dacod darabtalanságban fagy.

Elfelejtettem jelezni, természetesen minden felderítés után megduplázom a fizetésedet, ami jelen helyzetben négyszereset ér. Levonok egy egész fizetésnyit, de többletjuttatással visszaigényelhetsz kétszereset, ez azt jelenti, hogy ötször növeltem a javadalmazásodat. Amint eltűnnek, ismét nekiindulsz, mert ebben az országban nekem mindig tudnom kell, merről fúj a szembeszél, hátszél vagy akármi. Micsoda ostoba ellenkirály, próbálkozna szegény ott a sleppjével, de azt hiszik, a valóságos levegő mozgatta fújdogálástól kell hajszálaiknak lebegni, és derekuk is annál derekasabb, minél helytelenebben széltelenek. 

– Igen, felség, van az úgynevezett, ön által is említett természetes szél, amiről lassan elfeledkezünk, mert a nonszensz kategóriájába került. Egy baj van, a hegyen túli király megérkezett. 

– Igen, de nem hozzám… 

– Ez az, én királyom. Aki garasoskodó, az ne várjon túl sokat. Most a rejtőzködés tudományát felhasználva, valós széllóra pattanok, és itt hagylak, mert az ellenkirály – ahogyan te nevezed –, épp tízszer annyit ígért, mint te. Szóljanak már a hátsó udvarba is, jöjjön a nép, új idők kezdődnek. Menjünk a felség felé! 

– Milyen felségről beszélsz, te mihaszna? 

– Akinek hivatalba iktatására érkezett a hegyen túli nagy birodalom teljes vezetősége, mert ők tudják, mikor, merről fúj a szél.