2013. január 25., péntek

Az önfejevő




Mindnyájan ismertük a brutális lovagevőt, a hétfejű sárkányt, aki folyamatos önátszerveződéssel három, kettő, majd egyfejűvé cserélte le fejtúlburjánzását. No de, hogyan is történhetett maga a folyamat? Talán naiv elgondolás, de hacsak nem vedlik állandóan, akkor nem változik valami ennyit.
Bár a vedlés amolyan külső fiatalítást eredményez, narancsbőrtelen kígyó, vagy a vízi élőlények közül rák lesz belőlük, és ismét eltáncolják, szorgalmasan hátrafelé totyogva, a megfiatalodottak rükverc Kállai-kettősét.
A sárkányok esetében másképpen történhetett. Vagy begurultak, ráadásul mind egyszerre, és saját fejeiknek estek, vagy – talán ez a valószínűbb lehetőség – éhínség tört ki Sárkányhonban, elfogytak a királyfik; ezek a csupa szív, derűt borúval keverő, jóságos élőlények mind felfalatozták őket.
Külsejük épp olyan taszító, mint hét tojásgránáté. Nos, minden bizonnyal rákényszerültek, az egyik védtelen fej kisorsolása után azt meguzsonnázni, majd az ötödiket, negyediket is, de háromnál megálltak. Úgy gondolták, egyrészt megilleti őket ez a tisztesség, másfelől sárkányéknál nem egészséges – higgyék el, a dohányzásnál is egészségtelenebb – a fejetlenség. Pedig ekkor még szó sem volt, csak a nagy fogyatkozó pocakról. Szinte mindenhol bordák lyuggatták horpaszukat, tehát a harmadik fej is étek lett. Aztán beütött az a korszak, mikor már ez az egyre eltájoltabb, szerencsétlen lény kénytelen volt utolsó előtti fejét is megenni.
A szakma értői még elvitatkoznak azon, hogy nem önveszekedés okozta-e ezt az egészet, de a dinoszauruszok sem saját magukat pusztították ki, sőt az első kipusztított cetfaj sem önmagát likvidálta. Vajon hogyan történt mindez sárkányéknál? Egyáltalán mi tette lehetővé, hogy leküzdjék az önfenntartás fenntartását, és fenntartás nélkül habzsolják önnön fejüket, mígnem beállt a Süsü-lét. Ő már dalolt és mindenkit „ó, mily kedves királylánynak” nézett, mert a rózsabimbóság elvette a józan eszét.
Végül vagy letépte egyetlen saját fejét, de ez ma már tudományosan cáfolható tény, vagy – és most kapaszkodjanak meg, mert a valóság szörnyű lenyomatát ismertetem meg magukkal – Süsü, a kövér nem-észkombájn, jószívű sárkány, egy óvatlan pillanatban nyakastól megette rózsabimbónak vélt fejét… Így jutottunk el a hétfejű sárkánytól, a ma élő Süsü-utód, nem létező nullafejű sárkányig, akinek persze fejen kívül más alkatrésze sincs.
Ne gondolják, hogy ez a feltétlen megnyugvás igazi gerjesztője, hiszen jobb lenne még az összesűrűsödött kisagyúságban is, ha az a dundi, daloló önevő nem tűnik el. A sárkányiság egyrészt nyakát-fejét vesztve, másrészt vajon mi más részeit még…
A végső következtetés tehát az, hogy a leggonoszabb szemfényvesztő éppen a jóságosnak tűnő Süsü volt.


6 megjegyzés:

Seres László írta...

Felnyitottad kedves Peti a szemünket egy régóta ismert igazsággal komoly gondolataiddal szellemesen és szórakoztatóan. Élvezettel olvastalak...)))

Unknown írta...

Köszönöm szavaidat, Kedves Laci! :)

Seres Gábor írta...

Önmegsemmisítő mechanizmusból fakad az új élet. Nekem rokonszenves ez a Süsü...

Unknown írta...

Süsü nekem is rokonszenves, kedves Süsü...
Köszönöm! :)

Paszternák Éva írta...

Jó fej ez a Süsü. Szerettem a meséit! Sőt, szeretem.

Unknown írta...

Én is szerettem, és persze nem ette meg bimbónak vélt fejét... :)
Köszönöm! :)

Megjegyzés küldése