Madárlány

Madár akarok lenni, a fellegek fölé szállni és közben – görög pengetőket megszégyenítve – hárfakísérettel dalokat dúdolgatni a szélbe. De csak kezem van, szárnyam nincs…

Stiglic, veréb, vagy borvirágos orrú pinty is lennék könnyű csontozattal, suhanva szelném a levegőt, bár akár egy helyben lebegjek önerőből, nem ballonok kosaraiban.

Ó, te sas! Jöjj szirti fészkedből, tekints ream, repíts magas lakhelyednél ezerszer magasabbra!

– Mondd, kisleány, mi neved? Nem rettent a fosztott magasság, ahol nincs talaj talpad alatt, s minden vigyázó szem védelme helyett magadra vagy utalva?

– A magány nem rettent, igazi egyedüllét nincs is!

– Tárd ki hát karjaid, és behunyt szempillád nyílásakor megles, amire vágytál. Suhints kettőt, immáron szárnyaddal!

A leány örömmámorba fakadt, amint két keze helyett tollas szárnyakat észlelt. Csapkodott, s repülésleckék nélkül emelkedett egyre magasabbra. A sas eltűnt, nem hiányolta.

Már minden madár fölött szállt, s a magasságban összekulcsolt szárnyainak gyenge tollai egyenként kezdtek lassan kipotyogni, megint keze lett.

Mint elgyengült hópelyhek foszlottak tollairól a pelyhek, olyanok maradtak, mint egy-egy halszálka. Aztán a jobbra-balra kiálló gyenge szálak is kihulltak a zúgó zuhanásban. Legvégül a tollak gerincei is. Újból keze volt, amivel önfeledten markolta a száguldó levegőt.

Hajával táncot járt a gyorsuló légzuhatag. Hanyatt feküdt a felhők alatti légben, örömmámorát elmondani sem tudta volna ott, a végzetes landolás előtt.

Szakította a levegőben szétrepülő fellegeket, s már szárnyak nélkül, megállíthatatlanul szállt,eufóriában amerre tartozott, egyre gyorsabban. Dobogott a szíve, eufóriában úszott. Csak későn suhant át benne a gondolat, hogy mindezen csodákat, ugyanilyen repüléssel egy szokványos ejtőernyős ugrással is láthatta volna. Nem maga, hanem egy szerkentyű segítségével. 

Egy picit sem bánta meg, hogy engedett a sasnak, és rövid időre énekes madár lehetett. Mert énekelt, nem hangosan, csak szívben, legbelül, az elsőtől az utolsó percig.

Sebessége másodpercről másodpercre fokozódott, mígnem bánkódás nélkül érte el az induláspontot, az anyaföldet. Testben eggyé vált vele, örökre.