Tárca a tárcáról

— Az ott az én táskám, ma reggel veszítettem el, négy ezer euró van benne és az összes iratom. Nem olyan nagy összeg végül is, de a Denisz nevű kis unokám játékházának rendbetételére talán épp elegendő. Két szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, olyan kis gyermeki lak. Mit csinál ez a pénztáros? Nem nagyon van felesleges időm. Hé, asszonyom, szeretnék mondani valamit, már negyed órája itt álldogálok.

A hölgy beszélgetett. Először meg sem hallotta, aztán egy pillanatra hátranézett, kilőtt két gömbvillámot a szemeiből, és odasziszegte.

— Dolgom van. Nem látja?

Majd hátrafordult és folytatta.

— Micikém, te is láttad, milyen zöldessárga, uborkafeje van a főnöknek?

— Igen, de szerintem inkább olaszkáposzta, olyan kékeslilás.

— Várj, némi ciklámen és sárga- meg görögdinnyebél is béleli arcát a bőre alatt.

— Nem szeretem, mikor elaprózzuk a színeket. Vagy rendesen, vagy sehogy!

— Hát akkor lehetne azt is mondani, hogy ronda színe volt, de mi ketten, ugye meg tudjuk határozni a pontos árnyalatot.

— Már hogyne tudnánk! Sárgarépa talpbütyök, orchidea és kicsit pacallevesszín keverék is van benne.

— Meg napraforgó és egy kevés mályva.

— Na, most próbáljuk meg mixelni magunkban, ott bent a valós színárnyalatot.

— Igen, igen nekem már kijött!   

— Szerintem teljesen eltaláltuk az árnyalatot.

— Asszonyom, nekem kellene az a pénztárca, mert az enyém — próbálkozott a férfi.

— Te, úgy látom, még mindig akadékoskodik az a betolakodó.

— Már mondtam, hogy komoly és fajsúlyos megbeszélést folytatunk!

— Hallom, hogy csevegnek… — tett még egy kísérletet.

— Te Mici, ez az úr kihallgat minket! Hívjam a rendőrséget, miután átdumáltuk a dolgot?

Az illető még nézte egy darabig a pénztárcát, a közepén ott volt a három csík, amit Micur nevű macskája karmolt bele. Bal alján a gyertyaviasz égette kis sérülés, jobb felső sarkában pedig saját, beillesztett fényképe. Odanyúlt.

„Nem lopok, viszem”, gondolta és zsebre vágta. Megfordult és kisétált.

A két nő még egy keveset beszélgetett, amikor is Micike felsikoltott.

— Te, az az alak ellopta azt a pénztárcát. Ott megy kint az utcán. Látod? Szólj Vilinek, a biztonsági embernek, hogy pisztollyal hozza vissza! Én hívom a rendőröket!

— Futás utána, kapja el!

A biztonsági őr fegyverét előrántotta, hogy mindenki félreugorjon, és rohant az utcán. Elkapta a férfi bal vállát, hatalmas rántással megfordította tengelye körül, majd ádámcsutkájának szegezte fegyverét.

— Te kis piszkos strici tolvaj, nyomjad a hernyótalpakat visszafelé! Elkaptunk sunyiság, ha megmozdulsz, keresztüllőlek. Úgy tartom a fegyverem, hogy a golyó a levegőbe menjen. Már úgy hátul a koponyádból ki. Érted?

— Na de, uram! — próbálkozott a pasas.

Erre egy kegyetlen nyomással, majdnem átszakította az álla alatt. Nem próbálkozott tovább, de elég kemény fából faragták, nem is nyögött, csak ment vissza az épületbe, ahol mintha tanították volna neki, miután kísérője kegyeskedett levenni álláról a fegyvert, arccal a fal felé fordulva megállt.

— Hogy óhajtja, tarkóra tegyem a kezeimet vagy fel a falra?

Miután nem volt katona, a biztonsági őr elbizonytalanodott.

— Jó lesz tarkóra…

Kintről már hallani lehetett a rendőrautók szirénáját. Megérkeztek, betódultak, és mindenfelé hadonásztak fegyvereikkel. A biztonsági őr megijedt, gyorsan zsebre vágta pisztolyát és mutatóujjával intett, hogy ott a gengszter.

Egy törzsőrmester odalépett, ő is a hátára szegezte fegyverét, és sziszegve megszólalt.

— Forduljon meg a tengelye körül!

— Úgy érti, kövessek el egy hátraarcot?

— Ne cifrázza, csinálja, amit mondtam!

Az illető megfordult, a törzsőrmester pedig vigyázzba vágta magát.

— Vezérezredes úr, Tokaji törzsőrmester jelentkezem!

— Törzsőrmester, pihenj!