Menlevél

Sándorék cseberből vederbe pottyantak, s bár egy idegengyűlölő főnök következtében a kiszolgáltatott mélyszegénységből furcsa esemény-együttállások dúsgazdaggá tette őket, nem volt egyszerű lenyelni, amit az cserébe műveltetett vele. Ezért kényszerítette Sándort lelkiismerete a legközelebbi templomba. Úgy ment, mint akit távirányítanak, és ugyanúgy tért vissza a szállodáig, lakhelyükig, mint a gyóntatófülkébe.

A portások előre köszöntek a recepciónál, és szükségesnek érezték a hódolat kifejezését, már-már hajbókoltak. Rendkívül kellemetlen az ilyesmi, tisztességes ember nehezen szokja meg, aki meg erre vágyik, abban sosem szólal meg a lelkiismeret, hiszen olyan természetesnek veszi álmainak kiteljesedését.

Kezet fogott az éppen szolgálatot teljesítőkkel, aztán lekacskaringózott földalatti villájukhoz. Félúton tartott, épp az szegény-kori szállásuk előtt járt, amelyben már két újabb szerencsenyertes lakott. Izzott benne a belső indulat, sarkon fordult, és feltrappolt a tizennegyedikre, ahol belefutott egy, a főnökénél kétszer kövérebb puhányba.

– Elnézést, uram, mit keres itt? Mr Phath külsősöknek nem engedélyezi a lezártnak tekintett terület látogatását, itt munkálatok folynak!

– Maga ezt honnan tudja, fiatalember?

– A barátomtól. De még mindig nem mondta meg, hogy hívják.

– Earl Hamandeggs vagyok.

– Bocsánat, jól értem a nevét?

Hamandeggs feje robbanásra készült, olyan piros lett, mint egy frissen kilőtt, füstölgő vulkáni kőzet.

– Mire gondol, fiatalember?

– A reggelire, uram.

– Rossz lóra tettél, kisfiam! Úgy veszem észre, nem hallottad az előnevemet.

– Melyiket?

– Earl. Neked is van neved?

– Természetesen, Orrsonka Sándornak hívnak.

Sanyi rázkódó nevetésbe kezdett.

– Megbocsásson, uram, Earl! Az a helyzet, hogy az én nevem hasonló, de a magáénál is kacifántosabb, azt jelenti angolul, hogy noseham.

– Micsoda? Olyan nincs is!

Hamandeggs megtapogatta füleit, orcáját, aztán rájött, hogy az orra épp középen helyezkedik el, érzékelte annak cimpáit, majd röhögve borult Sanyi vállára.

– Megúsztad, nem rúgatlak ki.

– Nagyon köszönöm, majd szólok Philnek, hogy nem rúgatott ki.

– Phil!? Te ilyen közvetlenül nevezed?

– Cimborák vagyunk, uram, de ez talán maradjon az én magánügyem.

– Akárhogy maradna, fiam, a barátom barátja az én barátom is! Tulajdonképpen mit keresel itt?

– Honfitársaim dolgoznak ezen a szinten. Most, hogy mondja a nevét, úgy emlékszem, épp a maga emberei. Ha megengedi, időnként leváltanék egyet-egyet, nem szeretném, hogy életre szóló károsodással térjenek haza.

Hamandeggs visszakomorodott.

– Milyen károsodásról beszélsz? Úgy megfizetem őket, hogy Közép-Európában egy fél élet alatt sem kaparnának össze annyit, bár szeretem azt a helyet. A múltkor járt nálam egy cica, Phil küldte fel, kicsit pocakos, amúgy nagyon helyes testalkatú. Szegényke azt hitte, idegenvezető lesz, vagy tudom is én, mert amikor átküldtem az intim szobába, és épp utána akartam menni, kirontott. Mit mondjak, szinte felpofozott. Olyan aranyos volt, és tüzes! Már bánom, hogy csak ezért a tulajdonságáért nem szerződtettem legalább heti egyszeri beszélgetésekre.

– Nem emlékszik a nevére?

– Azt hiszem, Sue, vagy Lue, valami ehhez hasonló, de már nem ugrik be.

– Tehát elrohant.

– Úgy van, barátom barátja. Miért olyan fontos ez neked?

– Earl, azért, mert a személyleírásból feleségemre vélek ráismerni.

– Fiatalember, te remekül hazudozol, az előbb még Philt barátodnak nevezted, ez a leányzó pedig egy egyszerű takarítónő. Helyesbítek, férjnél van, tehát nem lány.

– Már nem jár be dolgozni, mert én jó magas beosztásból tartom el a családot. Meg kell mondanom, nem olyan régen magam is mosogató voltam. Nem szégyen a kétkezi munka. Mint mondtam, éppen azért jöttem. Engedélyezi?

– Nem lehet, ezek az emberek betanulták, kitanulták, sok pénzt akarnak, dolgozzanak meg érte. Arról nem volt szó, hogy helyettes végzi el a munkájukat.

– Tizenötezret fizet nekik, ha jól tudom.

– Egészen túlinformált. Még mindig nem emlékszem a nevére.

– Már mondtam az előbb, Orrsonka Sándor, helyesebben, az angol használat szerint Sándor Orrsonka.

– Jaj, miért bántod az idegeimet? Ezt nem lehet kimondani!

– Próbálja meg, uram. Az Orrsonkát felejtse el, az a vezetéknevem. Szerintem, ha kétszer, háromszor utánam mondja a Sándort, sikerül. Phil barátom sem szólít másként.

– Ám legyen. Séndör…

– Majdnem jó, egy kis gyakorlás, és megtanulja. Amennyiben nem engedi a helyettesítést, kiváltanék kettőt.

– Az harmincezer font, nem kis pénz, és hozzájönnek a járulékos összegek. Meglepne, ha egy – amint mondta – nemrég még mosogató, ki tudná fizetni.

– Ha nagyon akarnám, az összest felmenthetném. Elnézést kérek, Earl Hamandeggs, belépek a bankba, kiveszem a pénzt, és mindenkit hazaküldök.

– Sénder, nevezz Bobbynak! Látom jó stratéga vagy. Három embert kiválthatsz, beleegyezem. Ha nem akarod, hogy a többieknek levigyem a munkabérét, segíts másik három embert szerződtetni.

– Máris leszólok George boynak, minket is ő emelt ki, nem is tudom honnan, azt még kevésbé, hogy hová. Éppen ő teljesített őrző-védő szolgálatot, amikor jöttünk. Megnézem, ki a leglestrapáltabb, aztán hadd menjenek.

Sándor körbejárt, de mindenki olyan fáradt volt, hogy nincs az a műszer, amivel megállapíthatta volna, melyik a fáradtabb, ezért találomra magához hívott három embert.

– Most megkapjátok a fizetéseteket, három nap múlva mehettek. Addig nálam alhattok, azt hiszem, hetvenkét óra alvás talán elég lesz ahhoz, hogy ép bőrrel kerüljetek haza.

– Sénder, te beszéled a nyelvüket?

– Drága Bobby, már említettem, hogy honfitársak vagyunk. Ha gondolod, meghívlak a rezidenciánkra. Valójában bármikor tudnék hasonlót vásárolni a felszínen, de itt Londonban nekem tökéletesen megfelel az alagsor. Nem szeretem a túl nagy városokat és a tömeget.

– Rendben, de nem megyek arra, ott lépcső van meg skót térképek és íjjászok. Ijesztő, nem? A folyosó egyik végén, az ajtó kinyitása előtt, mind a két irányba átrepül egy-egy nyílvessző. Jobbra és balra, a falon Skócia-térképe díszeleg. Kinyúl két marionettszerű robotkéz, integet, és pofátlanul jelzi, merre van a kijárat. A másik oldalon, az ajtó kinyitása után két alabárdos robot, szó szerint az orrom előtt zárta össze középkori fegyverét. Végigsúroltak a pengék, de szerencsére nem okoztak sérülést. Légy olyan kedves a liftbe imbolygatni kegyeltjeidet.

Hamandeggs belépte után az első osztályú szerkezet padlója megreccsent, az emberek leroskadtak, és buzgó hortyogásba fogtak. A történetírás nem foglalkozik velük, annyi sejthető, hogy elevenen érkeztek haza, és talán egészségkárosodás nélkül megúszták.