Piheg, ő!

Piheg, ő! Vajon mi lelte szegényt? Turbán létére úgy kínlódik, mint egy tömött liba. Érdekes, gondolta a szűk optikájú szemlélődő, aki mindkét szemével, csőlátással ugyanarra fókuszált. Semerre sem látott, csak a szegény, puffadóan szenvedő helyzetét fürkészte.

Itt valami nem stimmel. Egyrészt megdagadt, bár turbánban nem annyira otthonos, de talán ez a szokványosnál nagyobb, véleménye szerint talán tízszer is. Másrészt, a negyven fok hevében, csak alul csöpög belőle a veríték. Az alsó része olyan, mintha megmártották volna, a teteje csontszáraz, már-már kopogós, azaz jól bírja a meleget.

Valaminek lenni kell, valami többlet kínozza ezt a szerencsétlent. A nézelődő minden irányba tágított egy picit az optikán, és egy dús szemöldökű, megszűkült tekintetet vett észre. Lejjebb tekerte szemének kameráját, s a krumpliorr alá zendült deres szakállt és bajszot talált. Nem nagy kunszt! Az öntözőcsatornák bőrpórusokon át, minden ráncban számtalan irányba terelték a mező növesztőjét.

Lehetséges, hogy a szakáll nem növény, de a bámészkodó ezen el sem gondolkodott. Leeresztette tekintetét, és akkor szörnyedt el, amikor a rettenetes összevissza hájgyűrődéseken, mindenfelé csakúgy pattogott a tekintete. Még jó, hogy nem a szeme! Nagyon kövér volt az a galád, aki a turbánok életének megkeserítője. Csak úgy beledugja a fejét egy békésen arra lebegő turbánba… Mért tesz valaki ilyet? Érdekes, ezek a fejrevalók, fejrevalók? Akkor is nehéz az életük! Mi lenne, ha ez a körülményes foglaló kiszállna alóla? Lebegne tovább, ott lent a téren?

A pohos teste száraz volt. Igaz, olyan vastag öltözéket nyáron még nem láttak. Hoppá, ez tatár! Akarom mondani, török. Azok öltöznek így, és igázzák le a békés, mit sem sejtő turbánokat. Még azokat is! Közben vigyorognak, és bajszot pödörnek. Nem lenne jobb neki egy hűs fa árnyéka alatt?

Ez a fejet dagasztott ember nem ment lombok alá, vízben sem mártózott meg. Jé, török, most már biztos! Csak az nem világos, miért nem azt a csúcsos, hegyes piros nyári sapkát viseli, mint a gyerekek lapított papírcsákója.

Egy pillanatra tágított optikát engedett meg magának, és végignézte az egykori Bizánc, majd Konstantinápoly utáni isztambuli teret. Kevélység öntötte el, turbánkínzók furdalásmentes serege menetelt odalent. Belépett az erkélyről, a tükörbe nézett, végigsimított izzadt homlokán, majd a fogasról leakasztotta saját turbánját, és elindult sétálni.