Színdarab
(Fuss,
disznó!)
(Csenevész társával körülnéznek. Igen furcsa, székeken bambuló emberkék
ücsörögnek szerteszét angyali nyugalomban. Csak egy, a bal sarokban, ad valami
életjelszerűt. Két székre int.)
Ferde nyakú: Szívélyes üdvözletem, kedves mindnyájuknak! Nem tudják,
mikor kezdődik a műsor?
Bőröndös: Foglaljanak
helyet, és várakozzanak! Én már hónapok óta ülök itt, nem lehet kiszámítani, mikor
kezdődik egy-egy előadás, azt sem, hogy hány jelentkezőt rendelnek be éppen. A
felkísérők valamiért mindig engem szoktak megkérni – tudja, olyan piros
egyenruhás krapekok –, hogy lennék olyan kedves megőrizni az értéktárgyakat az
utókornak. Itt van mellettem ez a bazi nagy bőrönd, telis-teli vacakságokkal.
Ki hoz ide értéket? Maguknál például van pénz?
Ferde nyakú: Ugyan, kérem,
éppen pénzért jöttünk, mint ahogy maga is, gondolom! Elég furcsán beszél, itt a
többiek meg ülve alszanak… A kollégával éppen átverekedtük magunkat a felvétel
labirintusán, arról nem volt szó, hogy meghatározatlan idejű a műsor. Nekem
5000 eurót fizettek.
Bőröndös: Jól kitoltak magával is. Maga, kis ember, mennyit
kapott?
Kis ember: Én 8000 eurót, abból biztosan sikerül megnövesztetnem
magam!
Bőröndös: Pancserek ezek az üldögélők is mind! Az a baj, hogy nem
olvasták el az apró betűs részeket a szerződésben.
Ferde nyakú: Én semmit sem
olvastam el… Negyvenhat kötetnyi anyagot raktak elém azzal, hogy három perc
alatt nézzem át. Még a címeiket sem sikerült.
Bőröndös: Ne
szomorkodjon! Én kiköveteltem, hogy elolvashassak mindent. Egy hetembe telt, pedig
reggeltől estig olvastam. Az apró betűs részeknek így is csak apró töredékét
tudtam átnézni. Miután az ötödik napon rájöttem, hogy az oldalak alja nem
mocskos, mikroszkópot vittem magammal, és további egy egész napomba került,
amíg felfogtam, hogy thai nyelvű a szöveg. Beszereztem egy szótárt, ámde semmi
mást nem tudtam kihámozni, csak azt, hogy a résztvevők
5 000 000 eurós
sikerdíja garantált, hacsak másként nem egyeznek meg. Magukkal
másként
egyeztek meg.
Én az 5 000 000 eurómat bekasszíroztam, valahol éppen kamatozik. Az itt a jó,
hogy nincs ajtó, lehet sétálgatni a zárt folyosón. Két ajtó van mindössze, egy,
ahol bejövünk, és egy, ami az előadás felé vezet. Ablak sehol, ez engem egy
kicsit megvisel. Azt hiszem, azért vagyok éberebb… A többiek nyugodtan
üldögélnek éjjel-nappal. Nagyon jó a kaja, tele van nyugtatóval. Nem lehet pontosan
tudni, mire számíthatunk, valahogy nem elsődleges szándékuk, hogy ide, az én
sarkamba például, reflektorokkal szórják be a széthasogatott hajszálú
információkat. Természetesen a csapból is nyugtatós víz folyik, de nem kell
meginni, kapunk üdítőt, bár az is tele van nyugtatóval. Mondom, jó, hogy nincs
ajtó, javaslom, sétáljanak egy nagyot, én is azt csinálom. A többieknek éjszaka
kicsit lelóg a feje, nagyon ritkán felállnak, két-három percig ide-oda
járkálnak, aztán visszaülnek. Szeretem a nyugalmat, nem zavar a bágyadtságuk.
Megjelenik
néhány szervező, beböknek három székre.
Őr 1:
Öreganyó, Stiglic és Lófej.... Maguk nagyon jó fejek, jöjjenek!
Nyertes 1:
Kopárhegyaljai Edömérnek hívnak.
Őr 1:
Mostantól Lófej. Világos?
Az egyiknek hátrabilincselik a kezét. A
várakozóhelyiséggel szemközti, szintén ajtó nélküli helyiségbe terelik őket.
Öreganyó: Maguk is postai úton kapták a
halálos ítéletet?
Az egyik őr, szétüvöltötte a szobát:
Őr 2: Kuss legyen, különben…!
Az idős hölgyre kéz- és lábbilincset rakott.
Öreganyó: Különben mit csinál?
Őr 2: Azt csinálok magukkal, amit csak akarok, egy óra múlva
úgyis ki lesznek nyírva!
Öreganyó: Ez nem járja, fiam! Először is, a
már kinyiffantottakat nem szokták felakasztani, másodszor én olyan, de olyan
álmos vagyok, hogy csuda. Különben, hogy képzeli ezt az ütvefúró nyelvezetet?
Itt finom emberek vannak!
Az őr egy kicsit meghökkent.
Őr 2: Valami igaza van abban, hogy
általában akasztás után szoktak a halálraítéltek az élők sorából kivonulni... Nem
illendő eleve, önszorgalomból magamra vállalni a törvény cselekvő embereinek
munkáját.
Öreganyó: Igen, fiam, engem is postán
értesítettek. Mondja, maga itt mellettem baloldalt, nem kényelmetlen az
a rengeteg lánc a kezén, lábán?
Nyertes 1: Dehogyisnem, nénike. Képzelje, nekem csak táviratot küldtek
avval, hogy menjek az őrsre, ahol a körzeti megbízott értesített, hogy halálra
vagyok ítélve. Persze
az sem egy bátor ember, mert előbb jól bilincsbe vert, nehogy el tudjak futni,
vagy valami olyasmit tegyek, amiért tényleg kijárom magamnak az akasztás jogosságát.
Én eddig tisztára
meg voltam győződve arról, hogy bírósági eljárás nélkül komolyabb
pénzbüntetésre sem lehet ítélni az embert. Aztán a főtörzs egy sorsolásra hivatkozott, ahol valami
bónusz akasztást nyertem...
Nyertes 2: Dettó! – nyögött hátra a görnyedő.
Neki volt a legrosszabb sora, mert
hátrabilincselték a kezét és a feje folyton belecsapódott őrzője tenyerébe.
Öreganyó: Igen, kisfiaim, nekem is valami mérhetetlen
szerencsesorsolás jutalmi akciójára fogták ezt az akasztást.
Az oldalt üldögélő őr a gutaütés körül járt, egy teljes tár
ürítésével, géppisztolyával kénytelen könnyíteni idegi szorult helyzetén.
Őr 2: Várjanak a sorukra, nemsokára kezdődik a kivégzésük.
Öreganyó: Már bocsánatot kérek, kisfiaim, de
miért akarnak minket megfojtani?
Nyertes
2: Ez az egész egy nagy marhaság. Olvastam,
hogy akiket halálra ítélnek, kétféleképpen viselkednek. Vagy végképp
összeroggyanva megőrülnek, vagy az utolsó pillanatig nem tudják elképzelni,
hogy ez lehetséges.
A kéz- és lábláncos bólintott egy egyetértőt.
Öraganyó: Jól van, gyerekeim, de lehet ilyet
nyerni, hogy megfojtsanak?
Az akasztás már régen nem fojtás.
Elméletileg kiemelik az ember csigolyáját, gyakorlatilag meg a túró tudja… Ezek
a francosok nyitva hagyták az ajtót, úgy gondolom, nem ártana elsétálni innen.
Szerintem bandukoljunk visza a főváróba!
A negyedik lépés után, a semmiből egy markáns
géppisztolysorozat húzta meg lábuk előtt az "eddig, és ne tovább"
vonalat.
Őr 1: Tömör géppisztolysorozattal leszek kénytelen
elmagyaráztni, hogy tessék kérem befáradni a terembe. Nálunk luxuskörülmények
vannak, magánsiralomházban is őrizhetnénk önöket, de…
Visszasétáltak, addigra a nénike a
sarokban leücsörödött a parkettára, a falnak dőlt, és elkezdett szunyókálni.
Nyertes 1: Legalább egy fotelt, vagy valamit hagyhattak volna itt, nagyon
kényelmetlen minden, meg különben is éhes vagyok.
Nyertes 2: Szerintem tegeződhetnénk, elég fura
helyzetben vagyunk, nem?
Nyertes 1: Persze.
Nyertes 2: Szóval, haver, te hogy állsz a
halálbüntetéssel?
Nyertes 1: Ezer százalékban pártolom, hiszen a vadállatnál alacsonyabb
sorba süllyedt sorozatgyilkosokat nem szabad kímélni!
Nyertes 2: Dettó!
Nyertes 1: Úgy látom, ez a kedvenc szavad, már
mondtad egyszer korábban is.
Nyertes 2: Igen, szoktam használni.
A néni felkapta a fejét.
Öreganyó: Azt a piculáját, a kötésemet otthon felejtettem, és ezek a
sorsolási bizottságosok összebilincselték a kezemet, ha itt lenne, sem tudnám
használni…
Nyertes 1: Mondja, néni, maga halálbüntetéspárti?
Öreganyó: Francokat, szerintem az nem
büntetés, hanem majdnem ugyanaz, mint amit az elítélt csinált. Végül is
teljesen előre megfontolt szándékkal nyiffantják ki, nem? Én úgy meg tudnám
büntetni az ilyen alacsonyröptű – tudják,
ott lent a bányában – mocskokat, hogy csak csuda. Arra szoktak hivatkozni, hogy
nem termelik meg a napi papijukra valót. Azt is megoldatnám velük. Nem hízókúra
a tényleges életfogytiglan, de hagyjuk ezeket a nagyon-nagyon csúnya dolgokat,
és valaki segítsen már, hogy a kötésemet megkapjam.
A fal túlsó oldalán, a rendezőt
gutaütéses állapotba kerülése miatt gondozták, ilyenkor a másodrendező veszi át
a terepet, és egy hirtelen ötlettől sarkalltan odaszólt asszisztensének:
Másodrendező: Gabikám, szólj a statisztáknak, nyissák ki a szomszéd helyiség
ajtaját, kezdjenek el alaposan matatni, és készülődni az akasztáshoz!
Pillanatok alatt megkezdődött a sürgés-forgás, ám a két
pasas, mögöttük a nénivel, nem sikoltozott, nem őrjöngött, csak nézegetett.
Öreganyó: Hé, fiúk, mi ez a böhöm nagy
gerenda egy marha nagy kampósszeggel a tetején?
Nyertes 2: Ez totálra olyan, nénike, mint az ötvenes-hatvanas években
sőt később is használt akasztófák. Talán látta az aradi tizenháromról készült
rajzokat, ott is ilyesmik voltak a másodszereplők.
Öreganyó: Eléggé markáns másodszerep, a francba, kisfiam! Én megyek a
sarokba, leülök egy picit, még szundítok egyet.
Ekkor a másodrendező is kezdett
rosszul lenni, főleg attól a hírtől, hogy a rendező rendbejött. Belépett, és letolta
az asszisztensét:
Rendező : Azt
mondtam, mindent megteszel a műsorért!
Asszisztens: Naná, magától értetődik!
Rendező:
Jó, indulj, az ítéletvégrehajtó már köti a kampóra a köteled! Annyit megtehetsz
a műsorért, a nézőkért, hiszen értük vagyunk.
Az asszisztens már sokkal élethűbben
viselkedett, megpróbált menekülni, ordított is torkaszakadtából, aztán mikor
lerántották és a földre esett, az ijedségtől elájult. Tényleg úgy nézett ki,
mintha sikeresen végrehajtották volna azt, amit nem.
Öreganyó: Szóval így megy ez…
Nyertes 2: Milyen érdekes, sokat olvastam róla,
meg meséltek is egyet s mást...
Öreganyó: Fiúk, ne kiabáljanak, de ha felébresztettek,
gondolkodom.
Az asszisztens kezdett magához térni, és csendesen a fülébe
súgták:
Súgó: Meg ne mozduljon, még műsorban
vagyunk! Mindenkinek azt kell hinni, hogy...
Az asszisztens csuklyával a fején felugrott, és ordítani
kezdett:
Asszisztens: Állatok, eszement állatok vagyunk!
Hogy lehet ilyet csinálni?!
Rendező:
Maga szemétláda, ki van rúgva! Egyetlen televíziós társaság sem alkalmaz ilyen
szándékos műsortönkretevőt. Különben kié volt az ötlet?
Asszisztens: Az enyém, hogy akasztaná fel magát…
.
Rendező: Egye meg, amit főzött, és még
egyszer vegye tudomásul, ki van rúgva!
Asszisztens: Mondja, kié ez a társaság?
Rendező: Milyen társaság?
Asszisztens:A televíziós társaság, ahol éppen
rám hőbörög.
Rendező: Karoncsovics Tituszé, ezt jól
jegyezze meg!
Asszisztens: Maga meg azt jegyezze meg, hogy én
vagyok Karoncsovics Titusz!
Rendező: Ugyan már, egy másodrendező asszisztense?!
Asszisztens: Szerettem volna tisztességgel
kitanulni a szakmát, de miután gondoskodom, hogy a környezetemből senkit sehová
ne alkalmazzanak, azt hiszem, felszámolom a társaságot, és pókháló szövödét
nyitok itt az épületekben.
Rendező:
Na de, kedves, tisztelt Karoncsovics úr,
ha ezeket a hülyéket, egyenként legalább egy díszlet magánsiralomházba raktuk
volna, az egész műsor másként alakulhatott volna… Nem kell úgy felkapni a
vizet…
Asszisztens: Mars ki! Holnapig gondolkodom, hogy a pókháló szövöde
helyett maradunk-e, mondjuk hosszú légyzümmögésre szakosodva TV-társaság. Szépek
a legyek, és csodásan tudnak, tőlem jó távol, döngicsélni. Zenecsatorna
leszünk. Végkielégítsék ezt a három szerencsétlent!
A nénike még annyit megjegyzett:
Öreganyó: Kisfiam, nem szabadna így idegeskedni, árt az egészségnek.
Olyan huzatos ez a szoba; most gondoljon bele: azért mert valakinek akasztást
sorsoltak ki, még nem kell egészségkárosítani. Na, kisfiaim, menjünk szépen vissza.
A bilincseket leszedték, unottan
visszacammogtak a szemközti helyiségbe. Egyből elalszanak székeiken.
Újból beszóltak, kihívtak székéról
egy hölgyet.
Katica:
Miért macerálnak bambuló álmomból? Ki nem állhatom a szemközti ajtótlan
szobában a bódulatgátló zajt. Örülök, hogy ezen a helyiségen nincs ajtó, mert
így nagyon jól látható a folyosó sötétje, de tegyenek már egy hangtompítót a
szájukra!
Bájgúnár- Őr:
Kézcsókom, hölgyem, ön nyert!
Katica: Nem szeretem a vicceket, húzós
napom volt, és az előzőek is alaposan elbódítottak.
Bájgúnár-Őr: Fel a fejjel, csókolom, ön nyert! Cserép Edének hívnak, a
robogó recéző vezetőségi tagja vagyok, legfelső szinten. Számoljon el magában
háromig, ne nézzen sehova. A robogókat, főleg a recézetteket, szép számú izmos
ifjú kedveli.
Katica: Száguldoznak, mint a hülyék alig
tizennyolc évesen, és vagy engem ütnek el, vagy magukat fuvarozzák egy kamion
alá.
Bájgúnár- Őr: Megbocsásson, kegyed igen borongós, már-már kegyetlen
szépségű.
Katica: Ez mind csodás, de én nem szoktam
motorozni!
Bájgúnár- Őr: Asszonyom, ön nem motort nyert, hanem motorost! Kisorsoltunk
magának egy szálfa erős, egészséges gyereket. Fiatalt, izmosat, akinek más
vágya sincs, mint egy kerek héten át kiskegyed óhajait teljesíteni.
Katica: Jaj, de jó! Megoldódik a mosogatás,
főzés, takarítás, porszívózás, bevásárlás!
Bájgúnár- Őr: Félre méltóztatik érteni, kizárólag a kegyed lapos és üres
szerelmi életét fogja gömbölyíteni és betölteni.
Katica lekerekedett – elsősorban szemeiben –, aztán egy nagy
nyelés után visszakérdezett:
Katica: Mit is mondott, milyenek ezek a
srácok?
Bájgúnár- Őr: Egy van, kedves hölgyem! Kapaszkodjon meg, saját magamról
van szó, a csúcsvezetőről! Ekkora mázlija is csak magának és nekem lehet.
Egyszerre, egymással szemben, két géppel végeztük a sorsolást. Az egyikben a
kedves haszonélvezők, a másikban minden recézett robogós szálfa legény nevei.
Katica: Megnyugtatott… Egyszerre dobta ki
mind a kettőnk nevét?
Bájgúnár- Őr:
Úgy van, kedves asszonyom! Látja,
ilyen az, amikor katica lesz a Katicából.
Katica:
Bocsánatot kérek, mihez hasonlítaná magát? Jegenye, nyár, bükk, tölgy, fenyő,
netán nyír?
Bájgúnár- Őr: Engem képzeljen tölgynek, vaskos izomkötegekkel, középtájon
egy meglett fenyővel.
Katica: Jaj, de jó, jaj, de jó!
Bájgúnár- Őr:
Eszem a szíved, meg a zúzád, cicám!
Katica:
Szólok a favágóknak, hogy egy tölgyet és egy fenyőt kell kivágni.
Előkészíttetem a fűrészeiket. Még egyetlen telemre sem nyertem ingyen tüzelőt!
Szó szakadt, szinte lehelettelenül.
Katica:
Tudja, mit fájlalok legjobban, a darált kolbásznál semmit nem szeretek jobban!
De kár…
Bájgúnár- Őr:
Hess vissza a ketrecbe!
Katica lélekben megkönnyebbülten, visszamászott ülőhelyére,
és aludt tovább.
A ferde nyakú megkérdezte a sarokban ülő
bőröndkezelőt:
Ferde nyakú: Maga nem fél
ezektől a rémségektől, amik itt a szomszédban történnek? Nekem rángatja a
gyomorszájamat.
Bőröndös: Ugyan mitől? Ha
jól dereng, az első fél napban féltem, aztán ebéd után már soha többet. Mit
vesz a sikerdíjból?
Ferde nyakú: Egy kisebb
házat akarok venni, csak valahogy ki kéne jutni innen. Növekedni vágyó kisöreg,
gyere, menjünk, járjunk egyet ezen a koszos folyosón!
Kiléptek az igen hosszú, keskeny,
zavaróan szürke, fénytelen folyosóra, és végigballagtak.
Ferde nyakú: Haver, meg ne
próbáljunk enni, vagy inni, különben úgy járunk, mint ezek, aztán meg ki tudja,
mit csinálnak velünk. Nekem gyanús itt minden, valahogy ki kellene jutni… Már úgy
szeretném látni a napvilágot!
Kis ember: Tudod, ferde
nyakú, olyan a szívem, mintha keresztben és hosszában is összeláncolták volna.
Nemcsak azt a nyavalyás pénzt, de akármimet odaadnám, hogy kijussak.
Közben kinyílt az ajtó hátul, és piros egyenruhások, a "hiába
menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgyse tudsz, mert sorsunk nekünk, vagy
végzetünk, hogy egymásért szenvedünk” (http://slagermuzeum.network.hu/video/karady_katalin/karady_katalin__hiaba_menekulsz)
dúdolása közben, sokat és semmit sejtető mosollyal arcukon, békésen, de mégis
ijesztően masíroztak előre.
Smasszer: Nyomás vissza a terembe, ha úgy tetszik, kalitkába! Szép
jó napot, emberek! Meghoztuk az ebédet. Mindenkinek kiváló étvágyat kívánunk.
Itt vannak az üdítők is. Ma sorsoltunk! Maga, meg maga játszanak – böktek
a ferde nyakúra, meg a kis emberre.
Ferde nyakú: Ne tessék haragudni, kérem szépen, tisztelettel, már nem
szeretnék játszani!
Kis ember: Én sem!
Smasszer: Kis ember, micsoda derűs bájra vetkőzött arccal
kurjongat!
Fixírozó szemeit rájuk ragasztva a
vezető ceremóniamester kibökte:
Smasszer: Aláírták a szerződést, visszacsinálni nem lehet!
Ferde nyakú: Bocsánatot kérek, hol a stáb?
Smasszer: Mi vagyunk a stáb!
Ferde nyakú: Nem látok kamerát…
Smasszer: Minek kellene
kamera? Már egy vagon pénzt kasszírozott így is, mit akar belőle csinálni?
Ferde nyakú: Még nem tudom.
Vagy házat veszek, vagy kiegyenesíttetem a nyakamat, de ha elfogadják, maguknak
adom, csak nyissák ki a kifelé vezető ajtót.
Smasszer: Nem lehet!
Különben is, ebéd után lesz! Természetesen nem gátoljuk magukat semmiben,
egyenek nyugodtan, és készüljenek a viadalra!
Ferde nyakú: De miféle viadalra?
Smasszer: Nehéz, hosszan
tartó és keservesre. Majd adják le a cuccaikat a sarokban álló, időnként ülő,
máskor sétáló úriembernek. Megőrzi az utókor számára, vagy nyerés esetén
visszaszolgáltatja. Sarkos!
Bőröndös: Igen, kérem!
Smasszer: Megértette a teendőt?
Bőröndös: Természetesen, itt a bőrönd, beléjük rakom a
sok marhaságot. Ha nincs elegendő hely, adjanak még egyet.
Ferde nyakú: Haver, kis
ember, figyelj már ide!
Kis ember: Nem tudok, az egész terem foszforeszkál!
Ferde nyakú: Én is nehezen koncentrálok, ennek ellenére
megkérlek, ne nyúlj az ennivalóhoz!
Kis ember: Eszembe sincs! Valamitől tele van itt minden
mamutfenyővel.
Ferde nyakú: Figyelje, tied a ceremóniamester, meg a két balszélső,
az enyém a többi. Meg kell támadnunk őket!
Bőröndös: Ne ábrándozzatok…
Ferde nyakú: Miért ne?
Bőröndös: Valamiért
számolnak a hasonló viselkedéssel, géppisztolyokkal szoktak jönni. Azt mesélik,
volt már, aki visszajött, inkább erre alapozzanak! Jó étvágyat!
Ferde nyakú: Te megeszed, amit kaptál?
Bőröndös: Naná, hogy meg! Éhes vagyok.
Ferde nyakú: Mi most inkább még nem ennénk…
Egy
hangszóróból erős parancsszó harsog.
Smasszer: Általános
röpébresztő! Hölgyeim és uraim, fűnyírás lesz! Kérjük az igen tisztelt versenyzőket,
méltóztassanak a kijelölt koncentrikus körökbe helyezkedni, álló testhelyzetbe!
Továbbá kérnénk, hogy a legmagasabb bentlakó jelezze a testmagasságát!
Bentlakó: 1,93 vagyok.
Smasszer: Neve?
Bentlakó: Bentlakó.
Smasszer: A többiek
magasságát az önéhez igazítjuk. Csak az újak kedvéért mondom, hogy ijedezésre
nincs ok.
A koncentrikus körökön állók mindegyike
alatt annyit emelkedett a szint, hogy éppen Bentlakó testmagasságával azonos
magasságra emelkedjenek.
Smasszer: Csak az újak
kedvéért említem, ne ijedezzenek, a plafon elkezd süllyedni. Saját biztonságuk
érdekében, legyenek szívesek nem összevissza mozogni, a fejüket tartsák
egyenesen!
Nyikorgó hangon, súrlódva kezdett ereszkedni a plafon. Amint a fejüket
elérte, mindegyiknél egy-egy kör alakú nyílás nyílt meg, majd továbbereszkedve
vállmagasságban megállt. Miközben mozdulatlanul néztek előre, kinyílt egy ajtó,
és két egyen-kezeslábasba öltözött ember lépett be pengeéles, hatalmas
bozótvágó ollókkal.
Smasszer: Fejeket megemelni, kicsit hátradönteni! Maga ott,
jobban!
Mordult az egyik, majd megnyomott egy
távirányítót, és reteszszerű üvegbilincsek rögzítették a bentlakók fejét,
amelyek az állak alá csúsztak be.
Smasszer: Ki akar az első lenni?
Néma csend következett.
Smasszer: Még egyszer megkérdezem, ki akar az első lenni?
Bentlakó úgy gondolta, "ne húzzunk
ujjat ezekkel, valakinek úgyis elsőnek kell lenni".
Bentlakó: Én szeretnék!
Mondta, már-már követelőzően.
Az egyik bozótvágós smasszer odalépett, és a szemébe nézve elkezdett –
felpörgetett sebességgel nyesni. Gyönyörű egyenletesre vágta a haját, mintha
nyírógéppel csinálta volna.
Smasszer: Parancsol még valamit? Esetleg a szakállát?
Bentlakó: Mást nem kérek.
Smasszer: Gyere, öreg, nyessük meg a többi bozótot is!
*
Ferde
nyakú: De jó, hogy
felemelkedtek a lyukak a fejünkről, és eltűntek a hajkaszálók! Én úgy remegtem,
mint a kocsonya. Ezek a nyesőnyírók két helyen is a fülembe vágtak.
Böröndös:
Ne örvendezz, nyakas, te se, kis ember,
mert valami történik. Ilyen zűrös nap még nem volt az elmúlt esztendőben, vagy
nem is tudom, mennyi ideje vagyok már itt...
Megint jönnek, most jelmezben. Sodronyinges poroszló, százhúsz
fokos meghajlással penderült az öreg király elé, aki szorgalmasan bambult
trónusán a szomszéd szobában.
Böröndös:
Jé, nem tudtam, hogy időgép is van,
ezek úgy ötszáz évvel ezelőttre panírozták vissza magukat…
Kis ember: Rám a frász kerül ruha helyett.
A szomséd helyiségben:
Király: Mit kívánsz, te ló, ha már porosz vagy?
Poroszló: Felséges királyom, az a hír röppent fel, hogy a környék
falvait egy messze földről érkezett, hatalmas tudású bölcs járja. Mindenféle
nyavalyától, bútól, bajtól megszabadítva a pórságot. Alázattal kérdezem, mit
tegyünk, hagyjuk-e fura cselekedetét továbbiakban szabadon folytatni, amiről
nem tudjuk megállapítani, hogy róka sunyiságát vagy kutya hűségét rejti, avagy
egyéb paranccsal szaporítja, felséghű, áldott tevékenységünket?
Király:
Amíg testetek egyben van lelketekkel, mindjárt legelsőnek szaporán vezessétek
elém! Öregszem, kifut alólam az idő, épp egy ilyen mindentudóra van szükségem! Hány évesnek
látszik ez a nagy tudású, cifra paraszt?
Poroszló: Felséges királyom, olyan negyven évesnek taksálom, de
engedelmével, nekem a kegyes parancsa mindentől elsőbbséget élvez. Mennék is
egy kisebb csapattal, hogy becserkésszük és élve vagy halva idehozzuk.
Király:
Te ló, attól hogy porosz vagy, ne légy hülye! Ha azt akarod, hogy magadat és
csapatodat egyben hagyjam, feltétlen elevenen hozd színem elé! Hintót is
vihettek, hogy kényelmesen utazzon, elemózsiát és némi borocskát is. Az egyik
lábatok ott, a másik itt. Az összes! Nektek, porosz lovaknak, lovaitokkal
együtt, hat lábatok van, nem?
Hasát fogva harsogta együgyű
viccességét.A poroszló térült-fordult, mire a léhűtők jól kinevették magukat,
hozta is a különleges szerzetet. Az idegen nyugodt alázattal hajtotta meg
magát, köntörfalazást és félreértést elkerülendően megkérdezte:
Bölcs:
Felséges királyom, örvendek, hogy nemes gesztussal palotája vendégségét
élvezhetem, miben állhatok szolgálatára? Meg kell adni, az emberei kiváló
modorú katonák, igen jól tartottak útban errefelé.
Király: Tudós ember vagy, nem?
Bölcs: Felség, mennél többet tudok, annál
tisztábban látom, milyen keveset.
Király: Ne cifrázd és ne beszélj mellé! Tudós vagy,
vagy sem?
Bölcs:
Húsz évvel korábbi önmagamhoz képest bizonyára, hisz amilyen ismeretekhez hozzá
lehet férni, azokat becsülettel próbáltam elsajátítani.
Király:
Remek, mondd, a medicinához értesz-e?
Bölcs: Sokféle kórságot meg tudok
gyógyítani.
Király: Aranyat tudsz-e csinálni?
Bölcs:
Nem vagyok alkimista, felség, bár a kémiai tudományok roppant mértékben foglalkoztatnak.
Király: Látsz-e a jövőbe?
Bölcs:
A csillagok mozgása szintúgy bizsergeti fantáziámnak hálóját. Rengeteg törvényt
megtanultam az égen kószáló vándorokról, de jósolni nem lehet belőlük.
Király: És mondd, tudsz-e bánni az idővel?
Bölcs: Ó hogyne, viszonylag pontosan
tudom, meddig tart egy év, azon belül a hónapok, napok, órák, percek és
másodpercek.
Király: Mérni mi magunk is tudjuk az időt. Ugye
nem gondolod, hogy ez tudomány? Az a kérdés, befolyással bírsz-e felette?
Megparancsolom neked, lassítsd tízszeresével a múlását!
Bölcs: Felséges uram, ekkora hatalma emberi
lénynek sincs, bár a jövő nemzedékek nevében nem beszélhetek, de gyanítom, ezt
soha senki sem fogja tudni megtenni.
A király hirtelen dühbe gurult. Felpattant és vöröslő fejjel
üvöltötte:
Király:
Miféle tudós vagy te? Nekem elemi érdekem, hogy lelassítsd az időt! Öregszem,
láthatod, nem annyi idős vagyok, mint te!
Bölcs: Látom, felség.
Király: Könnyebb feladatot rovok rád! Hány
év van mögötted?
Bölcs: Negyvennyolc felség.
Király: Segíts hozzá, hogy hátralévő életed
tízszeresét élhessem még!
Bölcs: Bármilyen fájó, de ezt sem tudom
megcsinálni. Minden efféle dolog felettem és általában felettünk, emberek
fölött áll.
Király:
Poroszlók, fogjátok, és egy percen belül
fejét vétessétek! – ordította habzó szájjal a ki nem elégített
úr.
Bölcs: Kegyelem árva fejemnek! – mondta
méltóságteljesen, mintegy utolsó utáni próbaként a tudós.
Alig fél perc múlva – aki már vágott
fát, tudja, milyen, mikor a tőkébe csapják a fejszét: egy kisebb koppanással
kísérve ehhez hasonló hang hallatszott. Roppant gyorsasággal múlt az idő, már
öt perc is eltelt, amikor a király könyörgőre fogta. Beszélni már nem tudott,
csak magában motyogta:
Király:
Egek Ura, bocsásd meg, amiért ezt a tudós embert, rossz szokásomhoz híven
fejetlenítettem! Bocsánatért rimánkodom az összes, életemben lenyakazottért, az
akasztottakért, minden más módon megölt vagy megkínzottért, még a
megbotoztatottakért is. Remegő belsővel, tépő
rettegéssel várom, kegyelmet kapok-e...
Megrázták magukat, és elsétáltak.
Bőröndös:
Tűnjünk,
vár a nekikészülés!
Ferde
nyakú: Kik és mire? Milyenek itt az olyanok?
Bőröndös: Havonta,
vagy gyakrabban kell összeverekedni. Mások általában ököllel oldják meg, mi itt
a sarokban tapsolhatunk, meg a falra csapunk kettőt-hármat, ha benne vagytok.
Egyébként az én fejem mindent elbír.
Kis
ember: Ez itt elvárás, vagy kötelesség?
Bőröndös: Az. Ma van a
menetrendszerű balhékeverés napja. Nem szeretném, ha malacnak néznek a disznók.
Ma mégsem püföljük sem egymást, sem a falat, nem is tapsolunk, csemegével lepem
meg őket. Amúgy ebből nagy bajunk
lehet. Világos, amit mondok?
A sarokban üldögélő kikiabált:
Bőröndös:
Smasszerkám!
Kivágódott az ajtó, a belépő grabancon
ragadta, lenyúlt a gumibotjához és megkérdezte:
Smasszer: Mit akarsz?
Bőröndös:
Ma van a szülinapom, ha találunk egy megfelelő vendéglőt a közelben,
meghívnám egy sörre.
Az őrző jó szándékot mímelve, egy
milliméterről az arcába lihegte:
Smasszer: Nyomás a folyosóra, megyünk sörözni!
A szemközti nyílott ajtóra mutatott,
ami sok mindent keltett, de bizalmat nem.
Smasszer: Megáll! Bemegy!
Bőröndös: Nahát,
itt tartják a kivégzéseket?
Smasszer: Mit szólsz ehhez a kéglihez? Ez az én öröklakásom! Nem
olyan kezdetleges, mint a tietek, itt nyugalom van és komfort.
Balról egy börtönpriccs, jobbról három
szék. A falon, kampós szögön egy géppisztoly lógott.
Smasszer: Hogy tetszik a lakásom?
Bőröndös: Ezt
nem értem…
Smasszer: Mondom, kapacitáshiányból egy csomó helyiség
feleslegessé vált. Megvettem, ide költözöm. Nemsokára nősülök, gyerekek is
lesznek, itt fogunk lakni. Tetszik?
Bőröndös: Csúcs, főnök,
csúcs!
Smasszer: Figyu, ilyent még úgysem láttál!
Az ágy alól előkapott egy múlt
századbeli, szétrugdosott, dupla kazettás magnót.
Smasszer: Mi a véleményed?
Vajon mit vár ez a barom? Dicsérjem,
vagy épp ellenkezőleg – gondolta.
Bőröndös: Erre
nem tudok mit szólalni hirtelen…
Smasszer: Szuper, nem?
Bőröndös:
Nagyon, nem láttam jobbat még!
Smasszer: A kollégám,
tudod, a széles vállú, azt mondta, egyetlen forrasztással CD/DVD-lejátszásra is
át lehet alakítani.
Bőröndös:
Az igen!
Smasszer: Milyen zenét szeretsz?
Bőröndös:
A 70-es, 80-as évek zenéit.
Smasszer: Túlságosan elvont vagy, azt mondd meg, milyen stílust és
melyik előadót! Mondjuk a Rucsát?
Bőröndös:
A micsodát? Azt nem ismerem.
Egy tonnányi mulatós zenét látott
mögötte.
Bőröndös:
Jelzem, a mulatós zenét szeretem ám, nagyon!
Smasszer: Csúcs vagy, én
is. Közülük kit?
Bőröndös:
Maxi Karcsit…
Smasszer: Ne fokozd, Kalandos Karit? Ő egy művész!
Bőröndös: A
Capcsi Palkót is szeretem!
Smasszer: Ki sem néztem volna a mákostészta-nyakaló, gigerlit
játszó úri fiúból, hogy ilyen jó az ízlése! Meghallgatunk egy-pár számot?
Bőröndös:
Sok kínzásnak vetettek már alá, ezt is ki fogom bírni…
Aztán jöttek, kopogtattak.
Smasszer: Bújj be!
Bőröndös:
Szevasz, Jocó! Kopaszban vagyok, légy szíves, segíts már!
Smasszer: Ja, ez itt egy iderendeltem… Két perc múlva ott leszek.
A kolléga távozott.
Smasszer: Ismered a szaktársat?
Bőröndös:
Van szerencsém…
Smasszer: Tetszik a humorod. Látod ott azokat a ruhákat? Kapj
magadra egyet! Pénzed van?
Bőröndös:
Elméletileg igen…
Smasszer: Menj végig a folyosón, azonosítót nem adok,
tehát nem tudsz kijutni, de ott rögtön balra megtalálod a személyzeti büfét.
Benyitsz, nem köszönsz, ez szabály! Ne hozz szégyent rám! A jobb oldali pultnál
találod a szeszes italokat árusító részt. Fél óra múlva jövök, akkor
megkínálhatsz.
Bőröndös: Ennek a
bentlakó hülyének, aki tényleges életfogytigot vásárolt magának, még ablaka
sincs! Két deci konyakot, kicsim!
Egy húzásra lenyelte.
Bőröndös: Repeta!
Azt is bedobta fülvakarás nélkül.
Bőröndös:
Na, még egyszer!
Ettől már úgy berúgott, hogy a mocskos
vakablaknál álló bögyös elárusítónőt is alig látta.
Bőröndös:
Mi a fenét csinál az az alak, nem jön már másfél órája. Mindjárt vacsorára invitálnak,
ez a bögyöske büfés mereszti itt a dudáit… Bár honnan tudhatná, hogy versenyző
vagyok?
Kislány, most
mentem. Még új vagyok itt, de a szakmai tapasztalat sosem árt, körülnézek egy
kicsit.
Elindult visszafelé. A gyűrött fejű smasszer ajtaja előtt lefeküdt, mint
egy komondor, és elaludt.
Bőröndös:
Ne rugdosson, kérem, nagyon fáj!
Főnök, ne rugdosson!
Ferde nyakú: Nem rugdoslak,
haver, fogd már be! Mit csinált veled az a gyűrött fejű állat? Alig negyed órára
vitt ki! A magad lábán jöttél be, de nem bírunk fellocsolni. A Kisember ebben szakember,
mert állatorvos mellett is dolgozott, megállapította, hogy két bordád eltörött.
A fejed olyan lila, mint egy padlizsán.
Bőröndös: Pár perc múlva vacsora, ha ezt meglátják,
bajba keveredünk. Fogjatok két oldalról, ha nem látják, de nem lesz könnyű
futam. Srácok, mennyi ideig voltam kint?
Ferde nyakú: Már mondtam, haver,
egy negyed órát sem.
Bőröndös: A francba! Pedig milyen szép lett volna… Na,
mindegy, ugye azért szerintetek is bűbájos születésnapom volt?
Ferde nyakú: Ezt sosem
felejted el.
Bőröndös: Várjatok,
szedjem puccba magam, ha netán jajgatnék, talán neheztelnének a vacsorameghívók.
Az elején rosszul mondtam, azt hiszem, épp egy
esztendeje vagyok itt, nagyon jól ismerem a dörgést.
Ferde nyakú: Kérem,
segíts!
Bőröndös:
Hogy segíthetnék? Összevissza vertek, nem
látjátok? Azt mondjátok, kivittek a túlsó oldalra, és ez ott történt? Kinek is van
itt születésnapján? Ja, nekem...
Ferde nyakú: Még nem ért véget a nap. Boldog
születésnapot!
Kis ember: Megáll az eszem! Lehet, már
megállt? Gondolom, te is hallod az öreg-fiatal battyogó szövegét.
A szomséd helyiségben:
Öreg-fiatal: Kérem tisztelettel, én épp most
battyogtam ki egy furcsa, kupolával fedett épületből. Benne mindenféle
mikrobarázdás koronghoz hasonló, szemet csillogtató, sok dimenziósságok. Az
életben nem lennék képes leírni, micsodák. Előbb hazaléptem és legnagyobb
megrökönyödésemre nem működött az órám. Őszintén szólva azt sem tudom, hogyan
találtam oda, mikor az összes épületet lebontották. Minden olyan magábaroskadt,
enyhén befűzött edzőcipőkre hasonlít. Nem találom magam, azt hiszem, túl sokat
aludtam, de nem tudom, hol...
Adminisztrátor: Kedves uram, a szószaporítás már régen divatjamúlt és
illetlen. Ha jól értelmezem, a kóma-központból jött, az ellenőrzést is
elmulasztva.
Öreg-fiatal: Most, hogy mondja, fiatalember, a
minap jól kupánvágott valaki, többre nem emlékszem. Várjon! Ha így kéretlenül
beengedte a bogarat a kobakomba: nem láttam tükröt sehol, még a lakásomból is
eltűnt, pedig minden más érintetlen, sőt arasznyi porral fedett.
Adminisztrátor: Ez, kérem, a központi tükörtelenítés egyenes
hatása. Tulajdonképpen mit akar a tükörrel?
Öreg-fiatal: Szerettem volna belenézni, olyan másnak érzem az arcomat.
Hányat is írunk most?
Adminisztrátor: Ott a trikitális naptár, megnyomom
a megnézés engedélyezőt.
Öreg-fiatal: Nem látom, hogy bármit is nyomkodna…
Adminisztrátor: Természetesen agyfrekvenciával
tettem, és most nézze meg, amit akar.
Öreg-fiatal: Azt a mindenit, és odvas bolygóját…
Hatvan éve történt! Kisebb javításokat szeretnék eszközöltetni, ha már úgy
elrohant velem – huss, de nagyon – az idő. Nyolcvanon is túl vagyok, pedig a
húszat pedzettem csak. Szóval elhoznám az otthoni dolgaimat, kisebb-nagyobb
javításokra.
Adminisztrátor: Kérem, ne használjon ősi szavakat, és rejtjelesen se
beszéljen! Nem értem, mit akar. Mi az a –bocsánat hogy is mondta – javítás?
Öreg-fiatal: Szeretném, hogy újra működjenek a
dolgaim. Illetve, a bútoraim is eléggé megaszalódtak, rájuk férne egy kis
asztalosi bütykölés.
Adminisztrátor: Mi az az asztalos, meg bütyök? Hogy
is mondta?
Öreg-fiatal: Bütykölés, kérem! Aztán, ennyi idő
alatt a mosógépemmel is sok minden történhetett. Gondolom, telis-teli van
vízsziklákkal, talán nem jönne rosszul neki egy nagyjavítás.
Adminisztrátor: Már megint ezt a javítás szót
használja! Nem értem, mit beszél, azt sem, miért fecseg ennyit, pocsékolja a
drága időt. Rengeteg ügyféllel vagyok kapcsolatban, egyik sem ment el a
pofátlanság netovábbjáig, hogy idetolja a képét.
Öreg-fiatal: Akkor hogyan kommunikálnak?
Adminisztrátor: Maga ugye most játssza itt a marhát!? Mit mondott, hány
éve? Ja, hatvan éve még kicsit másképpen történtek a dolgok... Hű, ez olyan,
mintha egy gladiátornak próbálnám elmagyarázni, a protontöltetű
galaxismegsemmisítőnket, vagy egy római katonának, aki a röhejes, katapult nevű
szerkezettel rámán üldögélő pingvint játszott.
Öreg-fiatal: Már miért üldögélne a pingvin a rámán?
Adminisztrátor: Hol máshol?
Öreg-fiatal: Hát a sarkok valamelyikén, északon
vagy délen, egy sziklán, nagyon jó esetben, melegebb helyen, egy száraz ágon.
Adminisztrátor: Öreg-fiatal: – Faág…
Adminisztrátor:
Nem értem… És a szikla?
Öreg-fiatal: Nagyobbacska kő, mint a Mont Blanc, vagy az Everest...
Adminisztrátor: Ezeket a természetes akadályokat a Földsimításkor eltávolították.
Ma már valóban
egyenletesen – az északi és déli pólusokon kicsit "belapult" – gömb
alakú a Föld.
Öreg-fiatal: Ugyan, kérem, hát a tengerek akkor folyton...
Adminisztrátor: Megint fura fogalmakat használ, mik
azok a tengerek? Ja, lecsapoltuk és elküldtük őket a világűrbe. Szórakozzanak
mással az apályok meg dagályok!
Öreg-fiatal: Bocsánatot kérek, most éppen hány lakosa van a Földnek?
Adminisztrátor: Tizenhat! Mennyi lenne?
Öreg-fiatal: Elnézését kérem, mit isznak?
Adminisztrátor: Még nem láttam ostobábbat, mint maga.
Tarmenid-robendicbenzát-rusodov-dicampát elegyet! Mi magunk készítjük.
Öreg-fiatal: Maguk tizenhatan?
Adminisztrátor: Várjon, meg kell néznem! Igen, meg is találtam, a tizenhat
magának mást jelent, mint nekem. Megpróbálom ősi képzetére konvertálni. A tizenhat,
jelen pillanatban hatvanhétezret jelent.
Öreg-fiatal: Elég kevés…
Adminisztrátor: Az ilyen magukfajta, ősiséget
mímelő nagyon akarók ellen muszáj volt bevetni a hatékony "tűnj el"
szólabdát.
Öreg-fiatal: És hova lett a rengeteg milliárd ember?
Adminisztrátor: Eltűntek! Elegen vagyunk ennyien, nem? Lesimították a
Földet, aztán felépítették az örökké működő étel- és italképzőket, majd
eleresztettük őket.
Öreg-fiatal: Maga itt az adminisztrátor?
Adminisztrátor: Ezt a szót sem ismerem, egy
pillanat. Igen, az vagyok!
Öreg-fiatal: Akkor hozhatok bútorokat javítani?
Adminisztrátor: Uram, mi az a javítás? Egyszerűen
nem találom az adatbázisomban!
Öreg-fiatal: Nem látok egyetlen számítógépet sem...
Adminisztrátor: Ne hülyéskedjen, csak nem képzeli, hogy hatvan évvel
ezelőtti, monstre gépekkel dolgozunk. Agyreptette pörketet használunk. Sokkal
hatékonyabb, könnyen kezelhető és mindenkinek hozzáférhető. Mind a
tizenhatunknak!
Öreg-fiatal: Értem. Bocsánat, hol találok egy
asztalost és egy mosógépszerelőt? A késeket is meg kellene élezni...
Adminisztrátor: Nem értem, mit akar a
hogyishívjákkal, meg a késeivel?
Öreg-fiatal: Csak javíttatni szeretnék. Nagyon bátortalanul mondom, mert látom, hogy
az úr nem igazán érti, és hát alázatos
aggályaimba burkolózva, csendes udvariassággal kérem, akár egy szúnyoglárva.
Adminisztrátor: Szúnyog? Rég kiirtottunk minden szúnyogot.
Hazamehet!
Öreg-fiatal: Bocsánat, én nem rovarirtást szerettem volna kérni, mint
szolgáltatást...
Adminisztrátor: Mi az a szolgáltatás?
Öreg-fiatal: De hát nem ön itt az adminisztrátor?
Adminisztrátor: Mondtam, hogy az vagyok!
Öreg-fiatal: Odakint az van kiírva, hogy
"teljes rehab". Arra gondoltam, ez javítást, rendezést, regenerálást,
bütykölést jelent.
Adminisztrátor: Már megint ezzel a szóval jön…
Kérem szépen, hol is van a maga otthona?
Öreg-fiatal: Kockás utca, tizenhat.
Adminisztrátor: Éppen tizenhat?
Öreg-fiatal: Annyi!
Adminisztrátor: Az utcák már nincsenek meg, azt sem tudom,
hogy vergődött haza ősotthonba. Úgy látszik, ez egy kirívó eset. Kezdem
kapiskálni, mit akar! A lehetetlenbe ne menjünk bele, már porlasztottam is a
bútorzatát és minden felszerelését.
Öreg-fiatal: Mit tetszett csinálni?
Adminisztrátor: Nézze, az
eltüntetettek által erre előzetesen kialakított megsemmisítő porlasztást
agyhullámokon lerendeztem. Csak a neve porlasztás, legyen nyugodt, a porral
együtt tűnt el, semmije sem maradt.
Öreg-fiatal: De én meg szerettem volna mindent javíttatni!
Adminisztrátor: Nem értem, tessék újat vásárolni, havonta!
Öreg-fiatal: Nincs pénzem újra… Akkor most kómából ébredettből
hajléktalanná lettem?
Adminisztrátor: Mi az a hajléktalan?
Figyeljen ide, jogilag maga már bőven nem létezik, az eltanácsoltak
kategóriájába sorolandó, ezt most tapogattam le. Ha mint annak idején az
elküldöttek, ledolgozza, akkor a lakást az átmeneti szakaszra berendezzük.
Legyen, mondjuk, három keringési idő, aztán magával szemben is applikáljuk a
"tűnj el" szófegyvert.
Öreg-fiatal: Köszönöm kedves
segítségét, nem lehetnék inkább továbbra is kómás?
Adminisztrátor: Mozgás az ülőszobába!
Öreg-fiatal: Én nem onnan jöttem…
Adminisztrátor: Na és!?
*
–
Nyakas!
–
Mi van, kis ember?
–
Odeát megint készül valami...
Egy nőt kivisznek a szomszéd
helyiségbe. Gép elé ültetik, ahol Irmuska meggömbölyödött szemmel olvassa a napi kedvenc
láncüzenetei között az egyiket.
Hang:
Kedves olvasóm, drága hölgyem, az ablaka alatt, egy különlegesen láthatatlan
fedezékben, nyolcvanhét vagon terpentin tartózkodik. Egyetlen helytelen
mozdulata után, katonás sorrendben zúdulnak szúrós mosollyal elönteni a levél kibontása
után veszélybe került lakot.
Irmuska berohant a fürdőszobába, a
szárítóról lecsatolta szőrös füleikkel odacsipeszelt kutyáját és macskáját,
majd sípoló kétségbeeséssel rohant vissza gépéhez.
Irmuska: Mit kell tennem, ó, drága gép, mit kell tennem?
Hang: Mindezen gyötrelmeket elkerülheti,
ha ebben a pillanatban, egy öt kilós kalapáccsal gépének mértani középpontjára
üt…
Irmuska: Az életben nem tudom meghatározni gépem mértani
középpontját… De még van szöveg és egyre reményteljesebb: “vagy most azonnal rendel
két hordónyi terpentint, a "Nagybödön és fia, Kisbödön" terpentinlerakattól.
Hazaviszi, beönti fürdőkádjába, nyugodtan elszámol 2 410 722-ig, majd azt tesz
a kádban terpeszkedő és párolgó izével, amit akar. Maradunk szeretettel
megmentő barátai, "Nagybödön és fia, Kisbödön", terpentinlerakat.”
Irmuska: Csak nekem lehet ilyen végtelen
szerencsém, hogy ekkora szorult helyzetet ilyen könnyen megússzak. Majd a
számola befejeztével telefonálok a "Nagybödön és fia Kisbödön"
vállalatnak, hogy méltányos összeget fizetnék, egy fürdőkádnyi terpentin elszállításáért.
A ferde nyakú és a kisöreg hezitáltak.
Smasszer: Parancsoljanak, uraim!
Bőröndös: Na, előveszem a bőröndöket, adjátok a
cuccokat!
Fferde
nyakú: Jaj…
Bőröndös: Mit gondoltál, a kedvedért
beszüntetik a műsort? Majd megtartalak benneteket jó emlékezetemben.
Kis
ember: Én az
ujjamba karmolok! Az nem elég… Valamelyiket leharapom. Gondolom, az
öncsonkításért leszerelnek, vagy kiszerelnek, de nem számít, talán még örülni
is fognak neki.
Bőröndös: Már mondtam, hogy ilyen modortalan
nap még egy sem volt. Döbbenet, nem lehet sem aludni, sem pihenni, se semmi.
Az üldögélő aluszékonyak evés-ivásfélét rendeztek. Végigkísérték őket a
folyosón, mely sűrű ködbe burkolózott hirtelen, aztán kinyitották az ajtót. A
páncélajtó nyikorogva nyílt, és egy keszonszerű, köztes valamibe tuszkolták
őket, ahol kétségbeeséssel kísérőiknek estek, majd térdre rogyva, rimánkodón
kérték, hogy nyissák meg a visszavezető ajtót.
Smasszer: Kedves emberek, legyenek szívesek talpra fáradni, előre
kell menni, mindig előre! Nem tudom, mondták-e, ez egy magán live show. Itt
sokat fizetnek a látnivalókért, nagyon szeretik az ilyen rettegetteket nézni,
azt különösen, amit művelnek velük.
Nyivákoló macska fülsértő hangja lágy
muzsika volt kettőjük szopránváltásának. Az egyik őr hátraosont, vissza az
ajtón, bement a terembe és beszólt:
Smasszer: Fiúk, remek volt a teljesítmény! Te ott a sarokban,
Gábor, külön béremelést kapsz Joli nénivel és Samuékkal együtt. Az üldögélés bambultságát
nálatok jobban senki nem tudta volna alakítani. Kitüntetünk benneteket, a
helyzetjelentő, sejtelmes rejtekszervezet vizsgálódíjának tudományos fokozatú
aranykeresztjével.
Visszament. Addigra hónaljból fogták a két hőst, hogy egyáltalán lábon
maradhassanak, a ceremóniamester-riporter hátraszólt:
Smasszer: Mindenki
mosolyogjon, ez nagyon fontos! Megyek, bejelentem magukat.
Fferde
nyakú: Nem mennénk, ha nem muszáj, vagy valami…
Smasszer: Muszáj
van, de “valami” nincs!
Kilépett az ajtón, és a kísérők egyike
elkezdett visszaszámolni.
Smasszer: Három, kettő,
egy, zéró… Ajtó nyílik, maguk mennek!
Kituszkolták őket a keszonból.
Fferde
nyakú, Kis ember: Segítség, segítség, gyilkosok!
Az utcán találták magukat fotóriporterekkel szemben. A járókelők tapsoltak,
mígnem zokogásuk hüppögéssé csendesült, és felfogták, sem küzdeni, sem meghalni
nem kell. Remegésből nyugalomba, majd mosolyba emelkedve hajlongtak.
Fferde nyakú: Na, kisöreg,
jól be voltál gyulladva, mi? Szégyellhetem magam miattad. Végül is, jó mulatság
volt, és ez a lényeg! Keservesen szereztük bár a pénzt,
de végre kiegyenesítem a nyakamat, vagy házat veszek, te meg úgy megnöveszted
magukat, ahogy senki más.
Kis
ember: Csak ne vágj úgy fel, nyakas! A sarokban ülő által széthintett
frász meggyökerezését te segítetted elő legjobban. Tudod, mit? Még egy ilyen
live show-ra nem nevezek be. Nem vagyok gyáva ember, de eleget kerestem így
nagy hirtelenjében, meg a csillagok állása sem nekem kedvez, zsinórban, negyedhold
mellett.
*
TV igazgató 1: Kispalack úr, ha tetszik, ha nem,
ez bár tetszetős, de rém unalmas műsor lesz. A nézők rögtön az első adás után
tudni fogják, mi történik, és rengeteg pénzbe kerül, nem véletlenül nevezik
Tuskó Kettőnek a csatornájukat.
TV igazgató 2: Csak nem képzeli, hogy minden
alkalommal hajszálra ugyanígy fog menni, Talpahegyi kolléga? Éppen arra
alapozunk, hogy maguk a versenyzők is így képzelgik majd. Ez a mintaműsor!
Talán tiszteletdíj helyett nevezési díjjal indítunk...
TV igazgató 1: Ugyan már, nagyon jó a renoméjuk,
de tudhatná, hogy mindenki szerepelni akar, sztár lenni. Senki sem fog fizetni.
TV igazgató 2: Figyeljen ide, elmondok egy-két
lehetőséget. Természetesen marad a bambuló szoba és a vele szemközti idegesítő
is. Ám a ceremóniamesterek legközelebb, mondjuk, balettöltözékben a
Csárdáskirálynőt éneklik, amitől valamelyest elbizonytalanodnak a jelöltek.
Aztán kerge operettrészletek gagyi, úgynevezett slágereivel spulnizzuk az
idegeket, ettől teljesen megnyugodnak. Amikor ugye azt hiszik, hogy az utcán
kötnek ki, és elkezdenek jobbra, balra vigyorogni, egy húsz méteres zuhanással
mély vízbe esnek.
TV igazgató 1: Ez veszélyesen mély, még a Soronkó
24 profi adónk sem vállalná be.
TV igazgató 2: Nézze, Talpahegyi, látott már
szerződést?
TV igazgató 1: De még mennyit!
TV igazgató 2: Olyant is, amit nem írt volna alá?
TV igazgató 1: Ajjajaj!
TV igazgató 2: Ezek olyanok lesznek, de mégis
aláírják őket. Abszolút minden felelősséget a nyakukba hárítunk, beleértve az
esetleges balesetekből adódó öngyógykezeltetést is. A következő adásban rögtön
lehetne egy szavalóversenyes megkeverés, aztán a már bizonytalan kilépésnél,
egy gyors felvonó harminc métert röpít rajtuk. Jó-jó, tudom, hogy ez sem
biztonságos, ha nincs rákészülve az ember, de már mondtam, nem foglalkozhatunk
apróságokkal. Ezt rögvest követhetné odaát, a szembeni szobában, egy nyári
kaszálós nótaest, amitől már tényleg nem tudnák, mire számítsanak. Képzelje, a
nézők fogadhatnának, tippelhetnének. Lenne ötszáz befejezési lehetőség, csak a
ténylegeset fizetnénk, a többit, mondjuk tíz eurós SMS-áron adnánk. Ráadásul,
tudunk mi pillanatok alatt változtatni, ha netán lennének jól tippelők.
TV igazgató 3: Óriási amatőr hozzáállás, ha úgy
gondolja, hogy nem fizettet a nézőkkel.
TV igazgató 2: Okos! Tetszik a műsor, vagy nem?
TV igazgató 1: Mi megvesszük.
A TV-társaság igazgatója benyúlt aktatáskájába, előhúzta a
szerződést, és az orra alá nyomta.
TV igazgató 2: Alá lehet írni.
TV igazgató 1: Kicsit túldagasztott ez az
összeg...
TV igazgató 2: Szeretjük a kövéreket.
TV igazgató 3: Rövid töprengés után mi is úgy
döntöttünk, hogy megvesszük – szólt
a másik adó küldötte.
Újabb táskanyitás, újabb szerződés-átnyújtás.
TV igazgató 3: Apropó, mi lesz a címe?
TV igazgató 2: “Pig, go there”-re gondoltunk, ami tökéletesen
kifejezi a résztvevők mentalitását, és benne van az irányítottságuk is. Lehetne Falógigák is...
TV igazgató 3: Elég nagy a nullák száma.
TV igazgató 2: Igen, rengeteg nulla él ezen a
Földön.
TV igazgató 3: Én most a vételárra bátorkodtam reflektálni.
TV igazgató 2: Kell, nem kell? Teszem el!
TV igazgató 3: De rég hallottam ezt a sutyerák
szöveget. Az összeg nagyon nem tetszik, de abban az esetben aláírom, ha kapunk
két havi fizetési haladékot.
TV igazgató 2: Írja alá nyugodtan, megkapja.
Visszaadja a szerződést.
TV igazgató 2: Különben nagyon rendes, hogy sokkal
hamarabb fizet, mint szükséges. A szerződésben három havi hitelt
biztosítottunk, de nálunk a szóbeli megegyezés azonos értékű az írásossal. Kifejlesztettünk
egy párfilléres műszerkét, amivel gátoljuk a – remélhetően rajongásig kedvelt –
műsor nézését. Aki lepengeti a huszonöt-ötvenezret – ezen még el kell
gondolkodnom –, megkapja a kikódolót. A kultúráért fizetni kell, ne várjanak
sült galambot a szájukba röppenni. Apropó, felkérném, hogy egyszerre – mondjuk
10-15 perces időeltolással – közvetítsünk, egyébként megunják, nem nézik. Így
meg egyik csatornáról a másikra kattogtatva, mindenkinek óriási nézettséget és
hatalmas profitot gyártanak ezek a... hogyishívják, emberek, vagy micsodák.
Nézők?
TV igazgató 1: Igen.
TV igazgató 2: Bocsánat, elfelejtettem.
TV igazgató 1 (nő):
Igazgató úr, lenne egy ötletem a reklámklippet illetően. Készültem... Épp
hárman vagyunk, ki is osztanám a szereposztást. Eljátszhatjuk?
TV igazgató 2: Na de hölgyem! Bocsánat, igazgató asszony! Ám
legyen.
Felállnak
és eljátsszák a szerepet.
Anyuka: Sanyika, azonnal nyiss ajtót a nagypapának!
A
tizenhat éves, szép nagy, világvizsgáló Sanyika nyitott.
Nagypapa: Szervusz kisöreg! Hol is dolgozol? Eszembe jutott már!
Segédmunkás vagy!
Unoka: Nem, nem, nem!
Előléptettek. Villany vagyok - úgy mondják, hogy segéd-segédmunkás -, a
betonkeverőt forgatom. Képzeld el, mások egyetemet végeznek, látástól vakulásig
güriznek, én meg csak nézem, ahogy a többiek lapátolnak, meg minden. Én vagyok
az áram!
Nagypapa: Te Jolánka, mi a jó kacskaringó történik itt?
Anyuka: Igen drága papa! Büszke vagyok, a fiút előléptették, ő lett
az áram.
Nagypapa: A te árad? Idáig süllyedtél volna?
Anyuka: Maga direkt nem akar megérteni, vagy rosszul hall? Valami
baj van a fülével?
Nagypapa: Ne fülezz, de nagyon jó, hogy említed. Gyere szépen
Sanyikám, mutasd csak! Igen, neked is odanőtt kétoldalt a fejedre. Szép nagy
kagylóid vannak, mintázni lehetne őket. Jolán, hoznál egy nagy tekercs
celluxot?
Anyuka: Tán csak nem akarja a fejére ragasztani a füleit?
Nagypapa: Ugyan kérlek! Nem látod milyen szép nagy, mutatós gyerek?
Faldíszt csinálok belőle. A két fülét fel-falragasztom. Az egyiket jobbról, a másikat
balról. Ott fog aludni, de nappal mehet dolgozni is. Igaz, akkor az egész nagy
dekorációnak fületlen vége lesz. De éjszaka senki sem nézi, ti meg azt hiszem
alusztok. Elég rossz alvó vagyok, majd át-átjárok, nagypapa-unoka vagyunk, nem?
Most kapsz egy nagy fülest, az olyan mint a barack, csak egyoldalú.
Platty! Csattant Sanyikának az
orrától balra, majd a nagypapa úgy döntött, a szimmetria minden esztétikumnak a
központja. Igaz, nem tudta ezt így megfogalmazni, de a másik, úgynevezett jobb
oldalsó fülre is odasózott egy kimértet.
Unoka:
Nagytata, látod a plafont?
Nagypapa: Hogyne látnám.
Unoka: Anyu, hozzál szögeket!
Anyuka: Minek az neked fiam?
Unoka: Te csak hozzad, én majd csinálom. A nagypapa kalapját
felszögelem a plafonra.
Nagypapa: Megbuggyantál, unoka? Ez a fejemre van nőve!
Unoka: Éppen azért. A szájába csavarunk egy energiatakarékos égőt,
szebb állólámpa nem lesz a környéken.
Nagypapa: Nem érek fel a plafonig, függeni fogok a kalapomnál
fogva...
Unoka: Semmi baj, majd két, három sámlit rakunk a lábai alá.
Nagypapa: Te gyerek, nyúztak már meg téged?
Unoka: Még nem...
Nagypapa: Jolán, hagyd a szögeket, a nyúzókést hozd! Bőrdíszmű lesz
az én drága unokám.
Anyuka: Ne mondja, tata! Magának kisebb füle van mint nekem! Úgy
látom, szürkék, ugye? A nyúzás előtt anyám ráhímezi Kalotaszeget, abban is van
szeg, hadd szúrja a szürke fülemását.
Nagypapa: Jolánkám, hol mászkál a te Gézád?
Anyuka: Fűt.
Nagypapa: Már megint a Naphoz szegődött?
Anyuka: Ó de kicsinyes humora van kendnek, tudhatná, hogy igen.
Másodállásban bőrkötésben könyv, mert a fűtői munkát olyan védőruhában
csinálja, ami ráolvadt. Így magától adódik a lehetőség.
Aztán a fiához fordul.
Anyuka: Kisfiam, Sanyikám! Mielőtt szögelnétek, ragasztanátok,
nyúznátok, gyorsan menj le a Szürcsmenti hídra, kiesett egy darab sín. Hallom,
jön a vonat, feküdj oda és pótold, aztán gyorsan fuss haza!
Unoka: Egyik lábam itt, a másik ott, anyu. Már megdarálta Saca néne
szemüvegét?
Anyuka: Természetesen, ha hazajössz berakhatod a cvikkerdara
gyűjteményedbe. Holnap a papa szemüvegét darálom meg, aztán Juliska ángyodét,
majd a Terka mamáét.
Unoka: Te Jolán! Én nem látok szemüveg nélkül.
Anyuka: Nem baj apu, majd fülel. Füllel is lehet látni, azt
mondják. Olyan ez, mint az idegzsába, átterjed egyik oldalról a másikra, csak
meg kell szokni.
Jolánka az óráját nézte, nem
hangosan, csak magában számolt: három, kettő, egy, nulla!
Anyuka: Apu, Sanyi, abbahagyhatjuk! A mai műsor szerencsére véget
ért. Olyan hülyeségeket találnak ki, de olyan hülyeségeket! Muszáj volt ezt a
live show-t bevállalni. Ki tudjuk fizetni az adósságot, a ház alá is
beszereltethetjük a feltétlenül szükséges kacsalábat. Ha a fiú színjeltelenre
végzett minden osztályban - nagyon szereti a történelmet, legalábbis az egyik
részét: uralkodni -, megvesszük neki a falut, minden emberével. Olyan lesz,
mint a hűbérkorban, vagy hogy is mondták.
Anyuka: Az igen! Na mondjad Sanyikám, neked mi erről a véleményed?
Muszáj volt ezt az eleven show-t besózni?
Unoka: Apám is úgy gondolta,
hogy nekünk jár, ami másnak nem is tötyög. Ennyi pénzt csak bekeretezett
szekercenyéllel kereshettünk volna. Meg ugye azt sem gondolta komolyan, hogy
valaha betont kevernék, vagy lapátolnék. Még jó, hogy nagyjából megmondják
előre, miről dumáljunk. Remek a nézettségünk, nagyon szupi! Egy kamion pénzt
kapunk. Jut eszembe, volt maga megfaragva ma? Ha nem, anyukám hozd a szekercét!
Anyuka: Sanyika, már lejárt a műsoridő, senki sem néz!
Unoka: Na hozzad már! Gyakorlok, vagy mi...
TV igazgató 2:
Igazgató asszony, ez rettenetesen hosszú! Majd megvágjuk, tömörítjük, kiveszünk
belőle minden sallangot, felpörgetjük a sebességet hússzorosára.
TV igazgató 1 (nő): De hát úgy csipogni fog...
TV igazgató 2:
Nyugalom! Az első tíz adásban rendes sebességgel megy majd.
TV igazgató 1 (nő): De hát
...
TV igazgató 2:
Pörgetjük a sebességet! Elfogadom, ha maga is elfogadja a feltételeket. Nincs
társszerzőség, de nem kell fizetnie.
TV igazgató 1 (nő): Kezet
rá!
TV igazgató 3: Jól
hoppon maradtam, egyedül fizetek...
TV igazgató 2: Igen, igazgató úr, fizessen kétszer annyit,
mint amit aláírt, mert közben változtak a körülmények és ezt rögzítettük is a
szerződésben.
TV igazgató 3: Azt a
mindenit, de jó nekünk!
Felállnak, kezet nyújtanak, és hárman háromfelé kimennek a színről.
Ketten a nézőtérre, ahol leülnek egy-egy előre odakészített hokedlire. Érzéketlen,
fixírozó tekintettel bámulnak az emberek szemébe.
TV igazgató 1: Mit kezdjünk ezekkel?
TV igazgató 2: Elsősorban ne tudassuk velük, ami nem rájuk
tartozik.
Hátul lemegy a függöny.
Visszabaktatnak a színre, a függöny mögé, majd egy kartonlapot nyújtanak ki,
VÉGE felirattal. Ekkor kezdődhetnek a meghajlások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése