Falógigák

Színdarab

(Fuss, disznó!)

(Csenevész társával körülnéznek. Igen furcsa, székeken bambuló emberkék ücsörögnek szerteszét angyali nyugalomban. Csak egy, a bal sarokban, ad valami életjelszerűt. Két székre int.)

Ferde nyakú: Szívélyes üdvözletem, kedves mindnyájuknak! Nem tudják, mikor kezdődik a műsor?

Bőröndös: Foglaljanak helyet, és várakozzanak! Én már hónapok óta ülök itt, nem lehet kiszámítani, mikor kezdődik egy-egy előadás, azt sem, hogy hány jelentkezőt rendelnek be éppen. A felkísérők valamiért mindig engem szoktak megkérni – tudja, olyan piros egyenruhás krapekok –, hogy lennék olyan kedves megőrizni az értéktárgyakat az utókornak. Itt van mellettem ez a bazi nagy bőrönd, telis-teli vacakságokkal. Ki hoz ide értéket? Maguknál például van pénz?

Ferde nyakú: Ugyan, kérem, éppen pénzért jöttünk, mint ahogy maga is, gondolom! Elég furcsán beszél, itt a többiek meg ülve alszanak… A kollégával éppen átverekedtük magunkat a felvétel labirintusán, arról nem volt szó, hogy meghatározatlan idejű a műsor. Nekem 5000 eurót fizettek.

Bőröndös: Jól kitoltak magával is. Maga, kis ember, mennyit kapott?

Kis ember: Én 8000 eurót, abból biztosan sikerül megnövesztetnem magam!

Bőröndös: Pancserek ezek az üldögélők is mind! Az a baj, hogy nem olvasták el az apró betűs részeket a szerződésben.

Ferde nyakú: Én semmit sem olvastam el… Negyvenhat kötetnyi anyagot raktak elém azzal, hogy három perc alatt nézzem át. Még a címeiket sem sikerült.

Bőröndös: Ne szomorkodjon! Én kiköveteltem, hogy elolvashassak mindent. Egy hetembe telt, pedig reggeltől estig olvastam. Az apró betűs részeknek így is csak apró töredékét tudtam átnézni. Miután az ötödik napon rájöttem, hogy az oldalak alja nem mocskos, mikroszkópot vittem magammal, és további egy egész napomba került, amíg felfogtam, hogy thai nyelvű a szöveg. Beszereztem egy szótárt, ámde semmi mást nem tudtam kihámozni, csak azt, hogy a résztvevők  

5 000 000 eurós sikerdíja garantált, hacsak másként nem egyeznek meg.        Magukkal másként

egyeztek meg. Én az 5 000 000 eurómat bekasszíroztam, valahol éppen kamatozik. Az itt a jó, hogy nincs ajtó, lehet sétálgatni a zárt folyosón. Két ajtó van mindössze, egy, ahol bejövünk, és egy, ami az előadás felé vezet. Ablak sehol, ez engem egy kicsit megvisel. Azt hiszem, azért vagyok éberebb… A többiek nyugodtan üldögélnek éjjel-nappal. Nagyon jó a kaja, tele van nyugtatóval. Nem lehet pontosan tudni, mire számíthatunk, valahogy nem elsődleges szándékuk, hogy ide, az én sarkamba például, reflektorokkal szórják be a széthasogatott hajszálú információkat. Természetesen a csapból is nyugtatós víz folyik, de nem kell meginni, kapunk üdítőt, bár az is tele van nyugtatóval. Mondom, jó, hogy nincs ajtó, javaslom, sétáljanak egy nagyot, én is azt csinálom. A többieknek éjszaka kicsit lelóg a feje, nagyon ritkán felállnak, két-három percig ide-oda járkálnak, aztán visszaülnek. Szeretem a nyugalmat, nem zavar a bágyadtságuk.

Megjelenik néhány szervező, beböknek három székre.

Őr 1: Öreganyó, Stiglic és Lófej.... Maguk nagyon jó fejek, jöjjenek!

Nyertes 1: Kopárhegyaljai Edömérnek hívnak.

Őr 1: Mostantól Lófej. Világos?

Az egyiknek hátrabilincselik a kezét. A várakozóhelyiséggel szemközti, szintén ajtó nélküli helyiségbe terelik őket.

Öreganyó: Maguk is postai úton kapták a halálos ítéletet?

Az egyik őr, szétüvöltötte a szobát:

Őr 2: Kuss legyen, különben…!

Az idős hölgyre kéz- és lábbilincset rakott.

Öreganyó: Különben mit csinál?

Őr 2: Azt csinálok magukkal, amit csak akarok, egy óra múlva úgyis ki lesznek nyírva!

Öreganyó: Ez nem járja, fiam! Először is, a már kinyiffantottakat nem szokták felakasztani, másodszor én olyan, de olyan álmos vagyok, hogy csuda. Különben, hogy képzeli ezt az ütvefúró nyelvezetet? Itt finom emberek vannak!

Az őr egy kicsit meghökkent.

Őr 2: Valami igaza van abban, hogy általában akasztás után szoktak a halálraítéltek az élők sorából kivonulni... Nem illendő eleve, önszorgalomból magamra vállalni a törvény cselekvő embereinek munkáját.

Öreganyó: Igen, fiam, engem is postán értesítettek. Mondja, maga itt mellettem baloldalt, nem kényelmetlen az a rengeteg lánc a kezén, lábán?

Nyertes 1: Dehogyisnem, nénike. Képzelje, nekem csak táviratot küldtek avval, hogy menjek az őrsre, ahol a körzeti megbízott értesített, hogy halálra vagyok ítélve. Persze az sem egy bátor ember, mert előbb jól bilincsbe vert, nehogy el tudjak futni, vagy valami olyasmit tegyek, amiért tényleg kijárom magamnak az akasztás jogosságát. Én eddig tisztára meg voltam győződve arról, hogy bírósági eljárás nélkül komolyabb pénzbüntetésre sem lehet ítélni az embert. Aztán a főtörzs egy sorsolásra hivatkozott, ahol valami bónusz akasztást nyertem...

Nyertes 2:  Dettó! – nyögött hátra a görnyedő.

Neki volt a legrosszabb sora, mert hátrabilincselték a kezét és a feje folyton belecsapódott őrzője tenyerébe.

Öreganyó: Igen, kisfiaim, nekem is valami mérhetetlen szerencsesorsolás jutalmi akciójára fogták ezt az akasztást.

Az oldalt üldögélő őr a gutaütés körül járt, egy teljes tár ürítésével, géppisztolyával kénytelen könnyíteni idegi szorult helyzetén.

Őr 2: Várjanak a sorukra, nemsokára kezdődik a kivégzésük.

Öreganyó: Már bocsánatot kérek, kisfiaim, de miért akarnak minket megfojtani?

Nyertes 2: Ez az egész egy nagy marhaság. Olvastam, hogy akiket halálra ítélnek, kétféleképpen viselkednek. Vagy végképp összeroggyanva megőrülnek, vagy az utolsó pillanatig nem tudják elképzelni, hogy ez lehetséges.

A kéz- és lábláncos bólintott egy egyetértőt.

Öraganyó: Jól van, gyerekeim, de lehet ilyet nyerni, hogy megfojtsanak?

Az akasztás már régen nem fojtás. Elméletileg kiemelik az ember csigolyáját, gyakorlatilag meg a túró tudja… Ezek a francosok nyitva hagyták az ajtót, úgy gondolom, nem ártana elsétálni innen. Szerintem bandukoljunk visza a főváróba!

A negyedik lépés után, a semmiből egy markáns géppisztolysorozat húzta meg lábuk előtt az "eddig, és ne tovább" vonalat.

Őr 1: Tömör géppisztolysorozattal leszek kénytelen elmagyaráztni, hogy tessék kérem befáradni a terembe. Nálunk luxuskörülmények vannak, magánsiralomházban is őrizhetnénk önöket, de…

Visszasétáltak, addigra a nénike a sarokban leücsörödött a parkettára, a falnak dőlt, és elkezdett szunyókálni.

Nyertes 1: Legalább egy fotelt, vagy valamit hagyhattak volna itt, nagyon kényelmetlen minden, meg különben is éhes vagyok.

Nyertes 2: Szerintem tegeződhetnénk, elég fura helyzetben vagyunk, nem?

Nyertes 1: Persze.

Nyertes 2: Szóval, haver, te hogy állsz a halálbüntetéssel?

Nyertes 1: Ezer százalékban pártolom, hiszen a vadállatnál alacsonyabb sorba süllyedt sorozatgyilkosokat nem szabad kímélni!

Nyertes 2: Dettó!

Nyertes 1: Úgy látom, ez a kedvenc szavad, már mondtad egyszer korábban is.

Nyertes 2: Igen, szoktam használni.

A néni felkapta a fejét.

Öreganyó: Azt a piculáját, a kötésemet otthon felejtettem, és ezek a sorsolási bizottságosok összebilincselték a kezemet, ha itt lenne, sem tudnám használni…

Nyertes 1: Mondja, néni, maga halálbüntetéspárti?

Öreganyó: Francokat, szerintem az nem büntetés, hanem majdnem ugyanaz, mint amit az elítélt csinált. Végül is teljesen előre megfontolt szándékkal nyiffantják ki, nem? Én úgy meg tudnám büntetni  az ilyen alacsonyröptű – tudják, ott lent a bányában – mocskokat, hogy csak csuda. Arra szoktak hivatkozni, hogy nem termelik meg a napi papijukra valót. Azt is megoldatnám velük. Nem hízókúra a tényleges életfogytiglan, de hagyjuk ezeket a nagyon-nagyon csúnya dolgokat, és valaki segítsen már, hogy a kötésemet megkapjam.

A fal túlsó oldalán, a rendezőt gutaütéses állapotba kerülése miatt gondozták, ilyenkor a másodrendező veszi át a terepet, és egy hirtelen ötlettől sarkalltan odaszólt asszisztensének:

Másodrendező: Gabikám, szólj a statisztáknak, nyissák ki a szomszéd helyiség ajtaját, kezdjenek el alaposan matatni, és készülődni az akasztáshoz!

Pillanatok alatt megkezdődött a sürgés-forgás, ám a két pasas, mögöttük a nénivel, nem sikoltozott, nem őrjöngött, csak nézegetett.

Öreganyó: Hé, fiúk, mi ez a böhöm nagy gerenda egy marha nagy kampósszeggel a tetején?

Nyertes 2: Ez totálra olyan, nénike, mint az ötvenes-hatvanas években sőt később is használt akasztófák. Talán látta az aradi tizenháromról készült rajzokat, ott is ilyesmik voltak a másodszereplők.

Öreganyó: Eléggé markáns másodszerep, a francba, kisfiam! Én megyek a sarokba, leülök egy picit, még szundítok egyet.

Ekkor a másodrendező is kezdett rosszul lenni, főleg attól a hírtől, hogy a rendező rendbejött. Belépett, és letolta az asszisztensét:

Rendező : Azt mondtam, mindent megteszel a műsorért!

Asszisztens: Naná, magától értetődik!

Rendező: Jó, indulj, az ítéletvégrehajtó már köti a kampóra a köteled! Annyit megtehetsz a műsorért, a nézőkért, hiszen értük vagyunk.  

Az asszisztens már sokkal élethűbben viselkedett, megpróbált menekülni, ordított is torkaszakadtából, aztán mikor lerántották és a földre esett, az ijedségtől elájult. Tényleg úgy nézett ki, mintha sikeresen végrehajtották volna azt, amit nem.

Öreganyó: Szóval így megy ez…

Nyertes 2: Milyen érdekes, sokat olvastam róla, meg meséltek is egyet s mást...

Öreganyó: Fiúk, ne kiabáljanak, de ha felébresztettek, gondolkodom.

Az asszisztens kezdett magához térni, és csendesen a fülébe súgták:

Súgó: Meg ne mozduljon, még műsorban vagyunk! Mindenkinek azt kell hinni, hogy...

Az asszisztens csuklyával a fején felugrott, és ordítani kezdett:

Asszisztens: Állatok, eszement állatok vagyunk! Hogy lehet ilyet csinálni?!

Rendező: Maga szemétláda, ki van rúgva! Egyetlen televíziós társaság sem alkalmaz ilyen szándékos műsortönkretevőt. Különben kié volt az ötlet?

Asszisztens: Az enyém, hogy akasztaná fel magát… .

Rendező: Egye meg, amit főzött, és még egyszer vegye tudomásul, ki van rúgva!

Asszisztens: Mondja, kié ez a társaság?

Rendező: Milyen társaság?

Asszisztens:A televíziós társaság, ahol éppen rám hőbörög.

Rendező: Karoncsovics Tituszé, ezt jól jegyezze meg!

Asszisztens: Maga meg azt jegyezze meg, hogy én vagyok Karoncsovics Titusz!

Rendező:  Ugyan már, egy másodrendező asszisztense?!

Asszisztens: Szerettem volna tisztességgel kitanulni a szakmát, de miután gondoskodom, hogy a környezetemből senkit sehová ne alkalmazzanak, azt hiszem, felszámolom a társaságot, és pókháló szövödét nyitok itt az épületekben.

Rendező:  Na de, kedves, tisztelt Karoncsovics úr, ha ezeket a hülyéket, egyenként legalább egy díszlet magánsiralomházba raktuk volna, az egész műsor másként alakulhatott volna… Nem kell úgy felkapni a vizet…

Asszisztens: Mars ki! Holnapig gondolkodom, hogy a pókháló szövöde helyett maradunk-e, mondjuk hosszú légyzümmögésre szakosodva TV-társaság. Szépek a legyek, és csodásan tudnak, tőlem jó távol, döngicsélni. Zenecsatorna leszünk. Végkielégítsék ezt a három szerencsétlent!    

A nénike még annyit megjegyzett:

Öreganyó: Kisfiam, nem szabadna így idegeskedni, árt az egészségnek. Olyan huzatos ez a szoba; most gondoljon bele: azért mert valakinek akasztást sorsoltak ki, még nem kell egészségkárosítani. Na, kisfiaim, menjünk szépen vissza.

A bilincseket leszedték, unottan visszacammogtak a szemközti helyiségbe. Egyből elalszanak székeiken.

Újból beszóltak, kihívtak székéról egy hölgyet.

Katica: Miért macerálnak bambuló álmomból? Ki nem állhatom a szemközti ajtótlan szobában a bódulatgátló zajt. Örülök, hogy ezen a helyiségen nincs ajtó, mert így nagyon jól látható a folyosó sötétje, de tegyenek már egy hangtompítót a szájukra!

Bájgúnár- Őr:  Kézcsókom, hölgyem, ön nyert!  

Katica: Nem szeretem a vicceket, húzós napom volt, és az előzőek is alaposan elbódítottak.

Bájgúnár-Őr: Fel a fejjel, csókolom, ön nyert! Cserép Edének hívnak, a robogó recéző vezetőségi tagja vagyok, legfelső szinten. Számoljon el magában háromig, ne nézzen sehova. A robogókat, főleg a recézetteket, szép számú izmos ifjú kedveli.

Katica: Száguldoznak, mint a hülyék alig tizennyolc évesen, és vagy engem ütnek el, vagy magukat fuvarozzák egy kamion alá.

Bájgúnár- Őr: Megbocsásson, kegyed igen borongós, már-már kegyetlen szépségű.

Katica: Ez mind csodás, de én nem szoktam motorozni!

Bájgúnár- Őr: Asszonyom, ön nem motort nyert, hanem motorost! Kisorsoltunk magának egy szálfa erős, egészséges gyereket. Fiatalt, izmosat, akinek más vágya sincs, mint egy kerek héten át kiskegyed óhajait teljesíteni.

Katica: Jaj, de jó! Megoldódik a mosogatás, főzés, takarítás, porszívózás, bevásárlás!

Bájgúnár- Őr: Félre méltóztatik érteni, kizárólag a kegyed lapos és üres szerelmi életét fogja gömbölyíteni és betölteni.

Katica lekerekedett – elsősorban szemeiben –, aztán egy nagy nyelés után visszakérdezett:

Katica: Mit is mondott, milyenek ezek a srácok?

Bájgúnár- Őr: Egy van, kedves hölgyem! Kapaszkodjon meg, saját magamról van szó, a csúcsvezetőről! Ekkora mázlija is csak magának és nekem lehet. Egyszerre, egymással szemben, két géppel végeztük a sorsolást. Az egyikben a kedves haszonélvezők, a másikban minden recézett robogós szálfa legény nevei.

Katica: Megnyugtatott… Egyszerre dobta ki mind a kettőnk nevét?

Bájgúnár- Őr: Úgy van, kedves asszonyom! Látja, ilyen az, amikor katica lesz a Katicából.

Katica: Bocsánatot kérek, mihez hasonlítaná magát? Jegenye, nyár, bükk, tölgy, fenyő, netán nyír?

Bájgúnár- Őr: Engem képzeljen tölgynek, vaskos izomkötegekkel, középtájon egy meglett fenyővel.

Katica: Jaj, de jó, jaj, de jó!

Bájgúnár- Őr: Eszem a szíved, meg a zúzád, cicám!

Katica: Szólok a favágóknak, hogy egy tölgyet és egy fenyőt kell kivágni. Előkészíttetem a fűrészeiket. Még egyetlen telemre sem nyertem ingyen tüzelőt!

Szó szakadt, szinte lehelettelenül.

Katica: Tudja, mit fájlalok legjobban, a darált kolbásznál semmit nem szeretek jobban! De kár…

Bájgúnár- Őr: Hess vissza a ketrecbe!

Katica lélekben megkönnyebbülten, visszamászott ülőhelyére, és aludt tovább.

A ferde nyakú megkérdezte a sarokban ülő bőröndkezelőt:

Ferde nyakú: Maga nem fél ezektől a rémségektől, amik itt a szomszédban történnek? Nekem rángatja a gyomorszájamat.

Bőröndös: Ugyan mitől? Ha jól dereng, az első fél napban féltem, aztán ebéd után már soha többet. Mit vesz a sikerdíjból?

Ferde nyakú: Egy kisebb házat akarok venni, csak valahogy ki kéne jutni innen. Növekedni vágyó kisöreg, gyere, menjünk, járjunk egyet ezen a koszos folyosón!

Kiléptek az igen hosszú, keskeny, zavaróan szürke, fénytelen folyosóra, és végigballagtak.

Ferde nyakú: Haver, meg ne próbáljunk enni, vagy inni, különben úgy járunk, mint ezek, aztán meg ki tudja, mit csinálnak velünk. Nekem gyanús itt minden, valahogy ki kellene jutni… Már úgy szeretném látni a napvilágot!

Kis ember: Tudod, ferde nyakú, olyan a szívem, mintha keresztben és hosszában is összeláncolták volna. Nemcsak azt a nyavalyás pénzt, de akármimet odaadnám, hogy kijussak.

Közben kinyílt az ajtó hátul, és piros egyenruhások, a "hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgyse tudsz, mert sorsunk nekünk, vagy végzetünk, hogy egymásért szenvedünk” (http://slagermuzeum.network.hu/video/karady_katalin/karady_katalin__hiaba_menekulsz) dúdolása közben, sokat és semmit sejtető mosollyal arcukon, békésen, de mégis ijesztően masíroztak előre.

Smasszer: Nyomás vissza a terembe, ha úgy tetszik, kalitkába! Szép jó napot, emberek! Meghoztuk az ebédet. Mindenkinek kiváló étvágyat kívánunk. Itt vannak az üdítők is. Ma sorsoltunk! Maga, meg maga játszanak – böktek a ferde nyakúra, meg a kis emberre.

Ferde nyakú: Ne tessék haragudni, kérem szépen, tisztelettel, már nem szeretnék játszani!

Kis ember: Én sem!

Smasszer: Kis ember, micsoda derűs bájra vetkőzött arccal kurjongat!

Fixírozó szemeit rájuk ragasztva a vezető ceremóniamester kibökte:

Smasszer: Aláírták a szerződést, visszacsinálni nem lehet!

Ferde nyakú: Bocsánatot kérek, hol a stáb?

Smasszer: Mi vagyunk a stáb!

Ferde nyakú: Nem látok kamerát…

Smasszer: Minek kellene kamera? Már egy vagon pénzt kasszírozott így is, mit akar belőle csinálni?

Ferde nyakú: Még nem tudom. Vagy házat veszek, vagy kiegyenesíttetem a nyakamat, de ha elfogadják, maguknak adom, csak nyissák ki a kifelé vezető ajtót.

Smasszer: Nem lehet! Különben is, ebéd után lesz! Természetesen nem gátoljuk magukat semmiben, egyenek nyugodtan, és készüljenek a viadalra!

Ferde nyakú: De miféle viadalra?

Smasszer: Nehéz, hosszan tartó és keservesre. Majd adják le a cuccaikat a sarokban álló, időnként ülő, máskor sétáló úriembernek. Megőrzi az utókor számára, vagy nyerés esetén visszaszolgáltatja. Sarkos!

Bőröndös: Igen, kérem!

Smasszer: Megértette a teendőt?

Bőröndös:  Természetesen, itt a bőrönd, beléjük rakom a sok marhaságot. Ha nincs elegendő hely, adjanak még egyet.  

Ferde nyakú: Haver, kis ember, figyelj már ide!

Kis ember: Nem tudok, az egész terem foszforeszkál!

Ferde nyakú:  Én is nehezen koncentrálok, ennek ellenére megkérlek, ne nyúlj az ennivalóhoz!

Kis ember: Eszembe sincs! Valamitől tele van itt minden mamutfenyővel.

Ferde nyakú: Figyelje, tied a ceremóniamester, meg a két balszélső, az enyém a többi. Meg kell támadnunk őket!

Bőröndös: Ne ábrándozzatok…

Ferde nyakú:  Miért ne?

Bőröndös: Valamiért számolnak a hasonló viselkedéssel, géppisztolyokkal szoktak jönni. Azt mesélik, volt már, aki visszajött, inkább erre alapozzanak! Jó étvágyat!

Ferde nyakú: Te megeszed, amit kaptál?

Bőröndös: Naná, hogy meg! Éhes vagyok.

Ferde nyakú: Mi most inkább még nem ennénk…

Egy hangszóróból erős parancsszó harsog.

Smasszer: Általános röpébresztő! Hölgyeim és uraim, fűnyírás lesz! Kérjük az igen tisztelt versenyzőket, méltóztassanak a kijelölt koncentrikus körökbe helyezkedni, álló testhelyzetbe! Továbbá kérnénk, hogy a legmagasabb bentlakó jelezze a testmagasságát!

Bentlakó: 1,93 vagyok.

Smasszer: Neve?

Bentlakó: Bentlakó.

Smasszer: A többiek magasságát az önéhez igazítjuk. Csak az újak kedvéért mondom, hogy ijedezésre nincs ok.

A koncentrikus körökön állók mindegyike alatt annyit emelkedett a szint, hogy éppen Bentlakó testmagasságával azonos magasságra emelkedjenek.

Smasszer: Csak az újak kedvéért említem, ne ijedezzenek, a plafon elkezd süllyedni. Saját biztonságuk érdekében, legyenek szívesek nem összevissza mozogni, a fejüket tartsák egyenesen!

Nyikorgó hangon, súrlódva kezdett ereszkedni a plafon. Amint a fejüket elérte, mindegyiknél egy-egy kör alakú nyílás nyílt meg, majd továbbereszkedve vállmagasságban megállt. Miközben mozdulatlanul néztek előre, kinyílt egy ajtó, és két egyen-kezeslábasba öltözött ember lépett be pengeéles, hatalmas bozótvágó ollókkal.

Smasszer: Fejeket megemelni, kicsit hátradönteni! Maga ott, jobban!

Mordult az egyik, majd megnyomott egy távirányítót, és reteszszerű üvegbilincsek rögzítették a bentlakók fejét, amelyek az állak alá csúsztak be.

Smasszer: Ki akar az első lenni?

Néma csend következett.

Smasszer: Még egyszer megkérdezem, ki akar az első lenni?

Bentlakó úgy gondolta, "ne húzzunk ujjat ezekkel, valakinek úgyis elsőnek kell lenni".

Bentlakó: Én szeretnék!

Mondta, már-már követelőzően.

Az egyik bozótvágós smasszer odalépett, és a szemébe nézve elkezdett – felpörgetett sebességgel nyesni. Gyönyörű egyenletesre vágta a haját, mintha nyírógéppel csinálta volna.

Smasszer: Parancsol még valamit? Esetleg a szakállát?

Bentlakó: Mást nem kérek.

Smasszer: Gyere, öreg, nyessük meg a többi bozótot is!  

*

Ferde nyakú:  De jó, hogy felemelkedtek a lyukak a fejünkről, és eltűntek a hajkaszálók! Én úgy remegtem, mint a kocsonya. Ezek a nyesőnyírók két helyen is a fülembe vágtak.

Böröndös:  Ne örvendezz, nyakas, te se, kis ember, mert valami történik. Ilyen zűrös nap még nem volt az elmúlt esztendőben, vagy nem is tudom, mennyi ideje vagyok már itt...

Megint jönnek, most jelmezben. Sodronyinges poroszló, százhúsz fokos meghajlással penderült az öreg király elé, aki szorgalmasan bambult trónusán a szomszéd szobában. 

Böröndös: Jé, nem tudtam, hogy időgép is van, ezek úgy ötszáz évvel ezelőttre panírozták vissza magukat…

Kis ember: Rám a frász kerül ruha helyett.

A szomséd helyiségben:

Király:  Mit kívánsz, te ló, ha már porosz vagy?

Poroszló: Felséges királyom, az a hír röppent fel, hogy a környék falvait egy messze földről érkezett, hatalmas tudású bölcs járja. Mindenféle nyavalyától, bútól, bajtól megszabadítva a pórságot. Alázattal kérdezem, mit tegyünk, hagyjuk-e fura cselekedetét továbbiakban szabadon folytatni, amiről nem tudjuk megállapítani, hogy róka sunyiságát vagy kutya hűségét rejti, avagy egyéb paranccsal szaporítja, felséghű, áldott tevékenységünket?

Király: Amíg testetek egyben van lelketekkel, mindjárt legelsőnek szaporán vezessétek elém! Öregszem, kifut alólam az idő, épp egy ilyen mindentudóra van szükségem! Hány évesnek látszik ez a nagy tudású, cifra paraszt?

Poroszló: Felséges királyom, olyan negyven évesnek taksálom, de engedelmével, nekem a kegyes parancsa mindentől elsőbbséget élvez. Mennék is egy kisebb csapattal, hogy becserkésszük és élve vagy halva idehozzuk.

Király: Te ló, attól hogy porosz vagy, ne légy hülye! Ha azt akarod, hogy magadat és csapatodat egyben hagyjam, feltétlen elevenen hozd színem elé! Hintót is vihettek, hogy kényelmesen utazzon, elemózsiát és némi borocskát is. Az egyik lábatok ott, a másik itt. Az összes! Nektek, porosz lovaknak, lovaitokkal együtt, hat lábatok van, nem?

Hasát fogva harsogta együgyű viccességét.A poroszló térült-fordult, mire a léhűtők jól kinevették magukat, hozta is a különleges szerzetet. Az idegen nyugodt alázattal hajtotta meg magát, köntörfalazást és félreértést elkerülendően megkérdezte:

Bölcs: Felséges királyom, örvendek, hogy nemes gesztussal palotája vendégségét élvezhetem, miben állhatok szolgálatára? Meg kell adni, az emberei kiváló modorú katonák, igen jól tartottak útban errefelé.

Király: Tudós ember vagy, nem?

Bölcs: Felség, mennél többet tudok, annál tisztábban látom, milyen keveset.

Király:  Ne cifrázd és ne beszélj mellé! Tudós vagy, vagy sem?

Bölcs: Húsz évvel korábbi önmagamhoz képest bizonyára, hisz amilyen ismeretekhez hozzá lehet férni, azokat becsülettel próbáltam elsajátítani.

Király:  Remek, mondd, a medicinához értesz-e?

Bölcs: Sokféle kórságot meg tudok gyógyítani.

Király:  Aranyat tudsz-e csinálni?

Bölcs: Nem vagyok alkimista, felség, bár a kémiai tudományok roppant mértékben foglalkoztatnak.

Király:  Látsz-e a jövőbe?

Bölcs: A csillagok mozgása szintúgy bizsergeti fantáziámnak hálóját. Rengeteg törvényt megtanultam az égen kószáló vándorokról, de jósolni nem lehet belőlük.

Király:  És mondd, tudsz-e bánni az idővel?

Bölcs: Ó hogyne, viszonylag pontosan tudom, meddig tart egy év, azon belül a hónapok, napok, órák, percek és másodpercek.

Király: Mérni mi magunk is tudjuk az időt. Ugye nem gondolod, hogy ez tudomány? Az a kérdés, befolyással bírsz-e felette? Megparancsolom neked, lassítsd tízszeresével a múlását!

Bölcs: Felséges uram, ekkora hatalma emberi lénynek sincs, bár a jövő nemzedékek nevében nem beszélhetek, de gyanítom, ezt soha senki sem fogja tudni megtenni.

A király hirtelen dühbe gurult. Felpattant és vöröslő fejjel üvöltötte:

Király: Miféle tudós vagy te? Nekem elemi érdekem, hogy lelassítsd az időt! Öregszem, láthatod, nem annyi idős vagyok, mint te!

Bölcs: Látom, felség.

Király: Könnyebb feladatot rovok rád! Hány év van mögötted?

Bölcs:  Negyvennyolc felség.

Király:  Segíts hozzá, hogy hátralévő életed tízszeresét élhessem még!

Bölcs: Bármilyen fájó, de ezt sem tudom megcsinálni. Minden efféle dolog felettem és általában felettünk, emberek fölött áll.

Király:  Poroszlók, fogjátok, és egy percen belül fejét vétessétek! – ordította habzó szájjal a ki nem elégített úr.

Bölcs: Kegyelem árva fejemnek! – mondta méltóságteljesen, mintegy utolsó utáni próbaként a tudós.

Alig fél perc múlva – aki már vágott fát, tudja, milyen, mikor a tőkébe csapják a fejszét: egy kisebb koppanással kísérve ehhez hasonló hang hallatszott. Roppant gyorsasággal múlt az idő, már öt perc is eltelt, amikor a király könyörgőre fogta. Beszélni már nem tudott, csak magában motyogta:

Király: Egek Ura, bocsásd meg, amiért ezt a tudós embert, rossz szokásomhoz híven fejetlenítettem! Bocsánatért rimánkodom az összes, életemben lenyakazottért, az akasztottakért, minden más módon megölt vagy megkínzottért, még a megbotoztatottakért is.  Remegő belsővel, tépő rettegéssel várom, kegyelmet kapok-e...

Megrázták magukat, és elsétáltak.

Bőröndös: Tűnjünk, vár a nekikészülés!  

Ferde nyakú: Kik és mire? Milyenek itt az olyanok?

Bőröndös: Havonta, vagy gyakrabban kell összeverekedni. Mások általában ököllel oldják meg, mi itt a sarokban tapsolhatunk, meg a falra csapunk kettőt-hármat, ha benne vagytok. Egyébként az én fejem mindent elbír.

Kis ember:  Ez itt elvárás, vagy kötelesség?

Bőröndös: Az. Ma van a menetrendszerű balhékeverés napja. Nem szeretném, ha malacnak néznek a disznók. Ma mégsem püföljük sem egymást, sem a falat, nem is tapsolunk, csemegével lepem meg őket. Amúgy ebből nagy bajunk lehet. Világos, amit mondok?

A sarokban üldögélő kikiabált:

Bőröndös: Smasszerkám!

Kivágódott az ajtó, a belépő grabancon ragadta, lenyúlt a gumibotjához és megkérdezte:

Smasszer: Mit akarsz?

Bőröndös: Ma van a szülinapom, ha találunk egy megfelelő vendéglőt a közelben, meghívnám egy sörre.

Az őrző jó szándékot mímelve, egy milliméterről az arcába lihegte:

Smasszer: Nyomás a folyosóra, megyünk sörözni!

A szemközti nyílott ajtóra mutatott, ami sok mindent keltett, de bizalmat nem.  

Smasszer: Megáll! Bemegy!

Bőröndös: Nahát, itt tartják a kivégzéseket?

Smasszer: Mit szólsz ehhez a kéglihez? Ez az én öröklakásom! Nem olyan kezdetleges, mint a tietek, itt nyugalom van és komfort.

Balról egy börtönpriccs, jobbról három szék. A falon, kampós szögön egy géppisztoly lógott.

Smasszer: Hogy tetszik a lakásom?

Bőröndös: Ezt nem értem…

Smasszer: Mondom, kapacitáshiányból egy csomó helyiség feleslegessé vált. Megvettem, ide költözöm. Nemsokára nősülök, gyerekek is lesznek, itt fogunk lakni. Tetszik?

Bőröndös: Csúcs, főnök, csúcs!

Smasszer: Figyu, ilyent még úgysem láttál!

Az ágy alól előkapott egy múlt századbeli, szétrugdosott, dupla kazettás magnót.

Smasszer: Mi a véleményed?

Vajon mit vár ez a barom? Dicsérjem, vagy épp ellenkezőleg – gondolta.

Bőröndös: Erre nem tudok mit szólalni hirtelen…

Smasszer: Szuper, nem?

Bőröndös: Nagyon, nem láttam jobbat még!

Smasszer: A kollégám, tudod, a széles vállú, azt mondta, egyetlen forrasztással CD/DVD-lejátszásra is át lehet alakítani.

Bőröndös: Az igen!

Smasszer: Milyen zenét szeretsz?

Bőröndös: A 70-es, 80-as évek zenéit.

Smasszer: Túlságosan elvont vagy, azt mondd meg, milyen stílust és melyik előadót! Mondjuk a Rucsát?

Bőröndös: A micsodát? Azt nem ismerem.

Egy tonnányi mulatós zenét látott mögötte.

Bőröndös: Jelzem, a mulatós zenét szeretem ám, nagyon!

Smasszer:  Csúcs vagy, én is. Közülük kit?

Bőröndös: Maxi Karcsit…

Smasszer: Ne fokozd, Kalandos Karit? Ő egy művész!

Bőröndös: A Capcsi Palkót is szeretem!  

Smasszer: Ki sem néztem volna a mákostészta-nyakaló, gigerlit játszó úri fiúból, hogy ilyen jó az ízlése! Meghallgatunk egy-pár számot?

Bőröndös: Sok kínzásnak vetettek már alá, ezt is ki fogom bírni…

Aztán jöttek, kopogtattak.

Smasszer: Bújj be!

Bőröndös: Szevasz, Jocó! Kopaszban vagyok, légy szíves, segíts már!

Smasszer: Ja, ez itt egy iderendeltem… Két perc múlva ott leszek.

A kolléga távozott.

Smasszer: Ismered a szaktársat?

Bőröndös: Van szerencsém…

Smasszer: Tetszik a humorod. Látod ott azokat a ruhákat? Kapj magadra egyet! Pénzed van?

Bőröndös: Elméletileg igen…

Smasszer:  Menj végig a folyosón, azonosítót nem adok, tehát nem tudsz kijutni, de ott rögtön balra megtalálod a személyzeti büfét. Benyitsz, nem köszönsz, ez szabály! Ne hozz szégyent rám! A jobb oldali pultnál találod a szeszes italokat árusító részt. Fél óra múlva jövök, akkor megkínálhatsz.

Bőröndös: Ennek a bentlakó hülyének, aki tényleges életfogytigot vásárolt magának, még ablaka sincs! Két deci konyakot, kicsim!

Egy húzásra lenyelte.

Bőröndös:  Repeta!

Azt is bedobta fülvakarás nélkül.

Bőröndös: Na, még egyszer!

Ettől már úgy berúgott, hogy a mocskos vakablaknál álló bögyös elárusítónőt is alig látta.

Bőröndös: Mi a fenét csinál az az alak, nem jön már másfél órája. Mindjárt vacsorára invitálnak, ez a bögyöske büfés mereszti itt a dudáit… Bár honnan tudhatná, hogy versenyző vagyok?

Kislány, most mentem. Még új vagyok itt, de a szakmai tapasztalat sosem árt, körülnézek egy kicsit.

Elindult visszafelé. A gyűrött fejű smasszer ajtaja előtt lefeküdt, mint egy komondor, és elaludt.

Bőröndös:  Ne rugdosson, kérem, nagyon fáj! Főnök, ne rugdosson!

Ferde nyakú: Nem rugdoslak, haver, fogd már be! Mit csinált veled az a gyűrött fejű állat? Alig negyed órára vitt ki! A magad lábán jöttél be, de nem bírunk fellocsolni. A Kisember ebben szakember, mert állatorvos mellett is dolgozott, megállapította, hogy két bordád eltörött. A fejed olyan lila, mint egy padlizsán.

Bőröndös:  Pár perc múlva vacsora, ha ezt meglátják, bajba keveredünk. Fogjatok két oldalról, ha nem látják, de nem lesz könnyű futam.  Srácok, mennyi ideig voltam kint?

Ferde nyakú: Már mondtam, haver, egy negyed órát sem.

Bőröndös:  A francba! Pedig milyen szép lett volna… Na, mindegy, ugye azért szerintetek is bűbájos születésnapom volt?

Ferde nyakú:  Ezt sosem felejted el.

Bőröndös: Várjatok, szedjem puccba magam, ha netán jajgatnék, talán neheztelnének a vacsorameghívók. Az elején rosszul mondtam, azt hiszem, épp egy esztendeje vagyok itt, nagyon jól ismerem a dörgést. 

Ferde nyakú:  Kérem, segíts!

Bőröndös:  Hogy segíthetnék? Összevissza vertek, nem látjátok? Azt mondjátok, kivittek a túlsó oldalra, és ez ott történt? Kinek is van itt születésnapján? Ja, nekem...

Ferde nyakú:  Még nem ért véget a nap. Boldog születésnapot!

Kis ember: Megáll az eszem! Lehet, már megállt? Gondolom, te is hallod az öreg-fiatal battyogó szövegét.

A szomséd helyiségben:

Öreg-fiatal: Kérem tisztelettel, én épp most battyogtam ki egy furcsa, kupolával fedett épületből. Benne mindenféle mikrobarázdás koronghoz hasonló, szemet csillogtató, sok dimenziósságok. Az életben nem lennék képes leírni, micsodák. Előbb hazaléptem és legnagyobb megrökönyödésemre nem működött az órám. Őszintén szólva azt sem tudom, hogyan találtam oda, mikor az összes épületet lebontották. Minden olyan magábaroskadt, enyhén befűzött edzőcipőkre hasonlít. Nem találom magam, azt hiszem, túl sokat aludtam, de nem tudom, hol...

Adminisztrátor: Kedves uram, a szószaporítás már régen divatjamúlt és illetlen. Ha jól értelmezem, a kóma-központból jött, az ellenőrzést is elmulasztva.

Öreg-fiatal: Most, hogy mondja, fiatalember, a minap jól kupánvágott valaki, többre nem emlékszem. Várjon! Ha így kéretlenül beengedte a bogarat a kobakomba: nem láttam tükröt sehol, még a lakásomból is eltűnt, pedig minden más érintetlen, sőt arasznyi porral fedett.

Adminisztrátor:  Ez, kérem, a központi tükörtelenítés egyenes hatása. Tulajdonképpen mit akar a tükörrel?

Öreg-fiatal: Szerettem volna belenézni, olyan másnak érzem az arcomat. Hányat is írunk most?

Adminisztrátor: Ott a trikitális naptár, megnyomom a megnézés engedélyezőt.

Öreg-fiatal: Nem látom, hogy bármit is nyomkodna…

Adminisztrátor: Természetesen agyfrekvenciával tettem, és most nézze meg, amit akar.

Öreg-fiatal: Azt a mindenit, és odvas bolygóját… Hatvan éve történt! Kisebb javításokat szeretnék eszközöltetni, ha már úgy elrohant velem – huss, de nagyon – az idő. Nyolcvanon is túl vagyok, pedig a húszat pedzettem csak. Szóval elhoznám az otthoni dolgaimat, kisebb-nagyobb javításokra.

Adminisztrátor: Kérem, ne használjon ősi szavakat, és rejtjelesen se beszéljen! Nem értem, mit akar. Mi az a –bocsánat hogy is mondta – javítás?

Öreg-fiatal: Szeretném, hogy újra működjenek a dolgaim. Illetve, a bútoraim is eléggé megaszalódtak, rájuk férne egy kis asztalosi bütykölés.

Adminisztrátor: Mi az az asztalos, meg bütyök? Hogy is mondta?

Öreg-fiatal: Bütykölés, kérem! Aztán, ennyi idő alatt a mosógépemmel is sok minden történhetett. Gondolom, telis-teli van vízsziklákkal, talán nem jönne rosszul neki egy nagyjavítás.

Adminisztrátor: Már megint ezt a javítás szót használja! Nem értem, mit beszél, azt sem, miért fecseg ennyit, pocsékolja a drága időt. Rengeteg ügyféllel vagyok kapcsolatban, egyik sem ment el a pofátlanság netovábbjáig, hogy idetolja a képét.

Öreg-fiatal: Akkor hogyan kommunikálnak?

Adminisztrátor: Maga ugye most játssza itt a marhát!? Mit mondott, hány éve? Ja, hatvan éve még kicsit másképpen történtek a dolgok... Hű, ez olyan, mintha egy gladiátornak próbálnám elmagyarázni, a protontöltetű galaxismegsemmisítőnket, vagy egy római katonának, aki a röhejes, katapult nevű szerkezettel rámán üldögélő pingvint játszott.

Öreg-fiatal: Már miért üldögélne a pingvin a rámán?

Adminisztrátor: Hol máshol?

Öreg-fiatal: Hát a sarkok valamelyikén, északon vagy délen, egy sziklán, nagyon jó esetben, melegebb helyen, egy száraz ágon.

Adminisztrátor: Öreg-fiatal: – Faág…

Adminisztrátor:  Nem értem… És a szikla?

Öreg-fiatal: Nagyobbacska kő, mint a Mont Blanc, vagy az Everest...

Adminisztrátor: Ezeket a természetes akadályokat a Földsimításkor eltávolították. Ma már valóban egyenletesen – az északi és déli pólusokon kicsit "belapult" – gömb alakú a Föld.

Öreg-fiatal: Ugyan, kérem, hát a tengerek akkor folyton...

Adminisztrátor: Megint fura fogalmakat használ, mik azok a tengerek? Ja, lecsapoltuk és elküldtük őket a világűrbe. Szórakozzanak mással az apályok meg dagályok!

Öreg-fiatal: Bocsánatot kérek, most éppen hány lakosa van a Földnek?

Adminisztrátor: Tizenhat! Mennyi lenne?

Öreg-fiatal: Elnézését kérem, mit isznak?

Adminisztrátor: Még nem láttam ostobábbat, mint maga. Tarmenid-robendicbenzát-rusodov-dicampát elegyet! Mi magunk készítjük.

Öreg-fiatal: Maguk tizenhatan?

Adminisztrátor: Várjon, meg kell néznem! Igen, meg is találtam, a tizenhat magának mást jelent, mint nekem. Megpróbálom ősi képzetére konvertálni. A tizenhat, jelen pillanatban hatvanhétezret jelent.

Öreg-fiatal: Elég kevés…

Adminisztrátor: Az ilyen magukfajta, ősiséget mímelő nagyon akarók ellen muszáj volt bevetni a hatékony "tűnj el" szólabdát.

Öreg-fiatal: És hova lett a rengeteg milliárd ember?

Adminisztrátor: Eltűntek! Elegen vagyunk ennyien, nem? Lesimították a Földet, aztán felépítették az örökké működő étel- és italképzőket, majd eleresztettük őket.

Öreg-fiatal: Maga itt az adminisztrátor?

Adminisztrátor: Ezt a szót sem ismerem, egy pillanat. Igen, az vagyok!

Öreg-fiatal: Akkor hozhatok bútorokat javítani?

Adminisztrátor: Uram, mi az a javítás? Egyszerűen nem találom az adatbázisomban!

Öreg-fiatal: Nem látok egyetlen számítógépet sem...

Adminisztrátor: Ne hülyéskedjen, csak nem képzeli, hogy hatvan évvel ezelőtti, monstre gépekkel dolgozunk. Agyreptette pörketet használunk. Sokkal hatékonyabb, könnyen kezelhető és mindenkinek hozzáférhető. Mind a tizenhatunknak!

Öreg-fiatal: Értem. Bocsánat, hol találok egy asztalost és egy mosógépszerelőt? A késeket is meg kellene élezni...

Adminisztrátor: Nem értem, mit akar a hogyishívjákkal, meg a késeivel?

Öreg-fiatal: Csak javíttatni szeretnék.  Nagyon bátortalanul mondom, mert látom, hogy az úr nem igazán  érti, és hát alázatos aggályaimba burkolózva, csendes udvariassággal kérem, akár egy szúnyoglárva.

Adminisztrátor:  Szúnyog? Rég kiirtottunk minden szúnyogot. Hazamehet!

Öreg-fiatal: Bocsánat, én nem rovarirtást szerettem volna kérni, mint szolgáltatást...

Adminisztrátor:  Mi az a szolgáltatás?

Öreg-fiatal: De hát nem ön itt az adminisztrátor?

Adminisztrátor:  Mondtam, hogy az vagyok!

Öreg-fiatal: Odakint az van kiírva, hogy "teljes rehab". Arra gondoltam, ez javítást, rendezést, regenerálást, bütykölést jelent.

Adminisztrátor: Már megint ezzel a szóval jön… Kérem szépen, hol is van a maga otthona?

Öreg-fiatal: Kockás utca, tizenhat.

Adminisztrátor:  Éppen tizenhat?

Öreg-fiatal: Annyi!

Adminisztrátor:  Az utcák már nincsenek meg, azt sem tudom, hogy vergődött haza ősotthonba. Úgy látszik, ez egy kirívó eset. Kezdem kapiskálni, mit akar! A lehetetlenbe ne menjünk bele, már porlasztottam is a bútorzatát és minden felszerelését.

Öreg-fiatal: Mit tetszett csinálni?

Adminisztrátor:  Nézze, az eltüntetettek által erre előzetesen kialakított megsemmisítő porlasztást agyhullámokon lerendeztem. Csak a neve porlasztás, legyen nyugodt, a porral együtt tűnt el, semmije sem maradt.

Öreg-fiatal: De én meg szerettem volna mindent javíttatni!

Adminisztrátor:  Nem értem, tessék újat vásárolni, havonta!

Öreg-fiatal: Nincs pénzem újra… Akkor most kómából ébredettből hajléktalanná lettem?

Adminisztrátor:  Mi az a hajléktalan? Figyeljen ide, jogilag maga már bőven nem létezik, az eltanácsoltak kategóriájába sorolandó, ezt most tapogattam le. Ha mint annak idején az elküldöttek, ledolgozza, akkor a lakást az átmeneti szakaszra berendezzük. Legyen, mondjuk, három keringési idő, aztán magával szemben is applikáljuk a "tűnj el" szófegyvert.

Öreg-fiatal:  Köszönöm kedves segítségét, nem lehetnék inkább továbbra is kómás?

Adminisztrátor: Mozgás az ülőszobába!

Öreg-fiatal:  Én nem onnan jöttem…

Adminisztrátor: Na és!?

*

– Nyakas!

– Mi van, kis ember?

– Odeát megint készül valami...

Egy nőt kivisznek a szomszéd helyiségbe. Gép elé ültetik, ahol Irmuska meggömbölyödött szemmel olvassa a napi kedvenc láncüzenetei között az egyiket.

Hang: Kedves olvasóm, drága hölgyem, az ablaka alatt, egy különlegesen láthatatlan fedezékben, nyolcvanhét vagon terpentin tartózkodik. Egyetlen helytelen mozdulata után, katonás sorrendben zúdulnak szúrós mosollyal elönteni a levél kibontása után veszélybe került lakot.

Irmuska berohant a fürdőszobába, a szárítóról lecsatolta szőrös füleikkel odacsipeszelt kutyáját és macskáját, majd sípoló kétségbeeséssel rohant vissza gépéhez.

Irmuska: Mit kell tennem, ó, drága gép, mit kell tennem?

Hang: Mindezen gyötrelmeket elkerülheti, ha ebben a pillanatban, egy öt kilós kalapáccsal gépének mértani középpontjára üt…

Irmuska: Az életben nem tudom meghatározni gépem mértani középpontját… De még van szöveg és egyre reményteljesebb: “vagy most azonnal rendel két hordónyi terpentint, a "Nagybödön és fia, Kisbödön" terpentinlerakattól. Hazaviszi, beönti fürdőkádjába, nyugodtan elszámol 2 410 722-ig, majd azt tesz a kádban terpeszkedő és párolgó izével, amit akar. Maradunk szeretettel megmentő barátai, "Nagybödön és fia, Kisbödön", terpentinlerakat.”

Irmuska: Csak nekem lehet ilyen végtelen szerencsém, hogy ekkora szorult helyzetet ilyen könnyen megússzak. Majd a számola befejeztével telefonálok a "Nagybödön és fia Kisbödön" vállalatnak, hogy méltányos összeget fizetnék, egy fürdőkádnyi terpentin elszállításáért.

A ferde nyakú és a kisöreg hezitáltak.

Smasszer: Parancsoljanak, uraim!

Bőröndös:  Na, előveszem a bőröndöket, adjátok a cuccokat!

Fferde nyakú: Jaj…

Bőröndös:  Mit gondoltál, a kedvedért beszüntetik a műsort? Majd megtartalak benneteket jó emlékezetemben.

Kis ember: Én az ujjamba karmolok! Az nem elég… Valamelyiket leharapom. Gondolom, az öncsonkításért leszerelnek, vagy kiszerelnek, de nem számít, talán még örülni is fognak neki.

Bőröndös: Már mondtam, hogy ilyen modortalan nap még egy sem volt. Döbbenet, nem lehet sem aludni, sem pihenni, se semmi.

Az üldögélő aluszékonyak evés-ivásfélét rendeztek. Végigkísérték őket a folyosón, mely sűrű ködbe burkolózott hirtelen, aztán kinyitották az ajtót. A páncélajtó nyikorogva nyílt, és egy keszonszerű, köztes valamibe tuszkolták őket, ahol kétségbeeséssel kísérőiknek estek, majd térdre rogyva, rimánkodón kérték, hogy nyissák meg a visszavezető ajtót.

Smasszer: Kedves emberek, legyenek szívesek talpra fáradni, előre kell menni, mindig előre! Nem tudom, mondták-e, ez egy magán live show. Itt sokat fizetnek a látnivalókért, nagyon szeretik az ilyen rettegetteket nézni, azt különösen, amit művelnek velük.

Nyivákoló macska fülsértő hangja lágy muzsika volt kettőjük szopránváltásának. Az egyik őr hátraosont, vissza az ajtón, bement a terembe és beszólt:

Smasszer: Fiúk, remek volt a teljesítmény! Te ott a sarokban, Gábor, külön béremelést kapsz Joli nénivel és Samuékkal együtt. Az üldögélés bambultságát nálatok jobban senki nem tudta volna alakítani. Kitüntetünk benneteket, a helyzetjelentő, sejtelmes rejtekszervezet vizsgálódíjának tudományos fokozatú aranykeresztjével.

Visszament. Addigra hónaljból fogták a két hőst, hogy egyáltalán lábon maradhassanak, a ceremóniamester-riporter hátraszólt:

Smasszer: Mindenki mosolyogjon, ez nagyon fontos! Megyek, bejelentem magukat.

Fferde nyakú: Nem mennénk, ha nem muszáj, vagy valami…

Smasszer: Muszáj van, de “valami” nincs!

Kilépett az ajtón, és a kísérők egyike elkezdett visszaszámolni.

Smasszer: Három, kettő, egy, zéró… Ajtó nyílik, maguk mennek!

Kituszkolták őket a keszonból.

Fferde nyakú, Kis ember: Segítség, segítség, gyilkosok!

Az utcán találták magukat fotóriporterekkel szemben. A járókelők tapsoltak, mígnem zokogásuk hüppögéssé csendesült, és felfogták, sem küzdeni, sem meghalni nem kell. Remegésből nyugalomba, majd mosolyba emelkedve hajlongtak.

Fferde nyakú: Na, kisöreg, jól be voltál gyulladva, mi? Szégyellhetem magam miattad. Végül is, jó mulatság volt, és ez a lényeg! Keservesen szereztük bár a pénzt, de végre kiegyenesítem a nyakamat, vagy házat veszek, te meg úgy megnöveszted magukat, ahogy senki más.

Kis ember: Csak ne vágj úgy fel, nyakas! A sarokban ülő által széthintett frász meggyökerezését te segítetted elő legjobban. Tudod, mit? Még egy ilyen live show-ra nem nevezek be. Nem vagyok gyáva ember, de eleget kerestem így nagy hirtelenjében, meg a csillagok állása sem nekem kedvez, zsinórban, negyedhold mellett.

*

TV igazgató 1: Kispalack úr, ha tetszik, ha nem, ez bár tetszetős, de rém unalmas műsor lesz. A nézők rögtön az első adás után tudni fogják, mi történik, és rengeteg pénzbe kerül, nem véletlenül nevezik Tuskó Kettőnek a csatornájukat.

TV igazgató 2: Csak nem képzeli, hogy minden alkalommal hajszálra ugyanígy fog menni, Talpahegyi kolléga? Éppen arra alapozunk, hogy maguk a versenyzők is így képzelgik majd. Ez a mintaműsor! Talán tiszteletdíj helyett nevezési díjjal indítunk...

TV igazgató 1: Ugyan már, nagyon jó a renoméjuk, de tudhatná, hogy mindenki szerepelni akar, sztár lenni. Senki sem fog fizetni.

TV igazgató 2: Figyeljen ide, elmondok egy-két lehetőséget. Természetesen marad a bambuló szoba és a vele szemközti idegesítő is. Ám a ceremóniamesterek legközelebb, mondjuk, balettöltözékben a Csárdáskirálynőt éneklik, amitől valamelyest elbizonytalanodnak a jelöltek. Aztán kerge operettrészletek gagyi, úgynevezett slágereivel spulnizzuk az idegeket, ettől teljesen megnyugodnak. Amikor ugye azt hiszik, hogy az utcán kötnek ki, és elkezdenek jobbra, balra vigyorogni, egy húsz méteres zuhanással mély vízbe esnek.

TV igazgató 1: Ez veszélyesen mély, még a Soronkó 24 profi adónk sem vállalná be.

TV igazgató 2: Nézze, Talpahegyi, látott már szerződést?

TV igazgató 1: De még mennyit!

TV igazgató 2: Olyant is, amit nem írt volna alá?

TV igazgató 1: Ajjajaj!

TV igazgató 2: Ezek olyanok lesznek, de mégis aláírják őket. Abszolút minden felelősséget a nyakukba hárítunk, beleértve az esetleges balesetekből adódó öngyógykezeltetést is. A következő adásban rögtön lehetne egy szavalóversenyes megkeverés, aztán a már bizonytalan kilépésnél, egy gyors felvonó harminc métert röpít rajtuk. Jó-jó, tudom, hogy ez sem biztonságos, ha nincs rákészülve az ember, de már mondtam, nem foglalkozhatunk apróságokkal. Ezt rögvest követhetné odaát, a szembeni szobában, egy nyári kaszálós nótaest, amitől már tényleg nem tudnák, mire számítsanak. Képzelje, a nézők fogadhatnának, tippelhetnének. Lenne ötszáz befejezési lehetőség, csak a ténylegeset fizetnénk, a többit, mondjuk tíz eurós SMS-áron adnánk. Ráadásul, tudunk mi pillanatok alatt változtatni, ha netán lennének jól tippelők.

TV igazgató 3: Óriási amatőr hozzáállás, ha úgy gondolja, hogy nem fizettet a nézőkkel.

TV igazgató 2: Okos! Tetszik a műsor, vagy nem?

TV igazgató 1: Mi megvesszük.

A TV-társaság igazgatója benyúlt aktatáskájába, előhúzta a szerződést, és az orra alá nyomta.

TV igazgató 2: Alá lehet írni.

TV igazgató 1: Kicsit túldagasztott ez az összeg...

TV igazgató 2:  Szeretjük a kövéreket.

TV igazgató 3: Rövid töprengés után mi is úgy döntöttünk, hogy megvesszük – szólt a másik adó küldötte.

Újabb táskanyitás, újabb szerződés-átnyújtás.

TV igazgató 3: Apropó, mi lesz a címe?

TV igazgató 2:  “Pig, go there”-re gondoltunk, ami tökéletesen kifejezi a résztvevők mentalitását, és benne van az irányítottságuk is. Lehetne Falógigák is...

TV igazgató 3: Elég nagy a nullák száma.

TV igazgató 2: Igen, rengeteg nulla él ezen a Földön.

TV igazgató 3: Én most a vételárra bátorkodtam reflektálni.

TV igazgató 2: Kell, nem kell? Teszem el!

TV igazgató 3: De rég hallottam ezt a sutyerák szöveget. Az összeg nagyon nem tetszik, de abban az esetben aláírom, ha kapunk két havi fizetési haladékot.

TV igazgató 2: Írja alá nyugodtan, megkapja.

Visszaadja a szerződést.

TV igazgató 2: Különben nagyon rendes, hogy sokkal hamarabb fizet, mint szükséges. A szerződésben három havi hitelt biztosítottunk, de nálunk a szóbeli megegyezés azonos értékű az írásossal. Kifejlesztettünk egy párfilléres műszerkét, amivel gátoljuk a – remélhetően rajongásig kedvelt – műsor nézését. Aki lepengeti a huszonöt-ötvenezret – ezen még el kell gondolkodnom –, megkapja a kikódolót. A kultúráért fizetni kell, ne várjanak sült galambot a szájukba röppenni. Apropó, felkérném, hogy egyszerre – mondjuk 10-15 perces időeltolással – közvetítsünk, egyébként megunják, nem nézik. Így meg egyik csatornáról a másikra kattogtatva, mindenkinek óriási nézettséget és hatalmas profitot gyártanak ezek a... hogyishívják, emberek, vagy micsodák. Nézők?

TV igazgató 1: Igen.

TV igazgató 2: Bocsánat, elfelejtettem.

TV igazgató 1 (nő): Igazgató úr, lenne egy ötletem a reklámklippet illetően. Készültem... Épp hárman vagyunk, ki is osztanám a szereposztást. Eljátszhatjuk?

TV igazgató 2:  Na de hölgyem! Bocsánat, igazgató asszony! Ám legyen.

Felállnak és eljátsszák a szerepet.

Anyuka: Sanyika, azonnal nyiss ajtót a nagypapának!

A tizenhat éves, szép nagy, világvizsgáló Sanyika nyitott.

Nagypapa: Szervusz kisöreg! Hol is dolgozol? Eszembe jutott már! Segédmunkás vagy!

Unoka:  Nem, nem, nem! Előléptettek. Villany vagyok - úgy mondják, hogy segéd-segédmunkás -, a betonkeverőt forgatom. Képzeld el, mások egyetemet végeznek, látástól vakulásig güriznek, én meg csak nézem, ahogy a többiek lapátolnak, meg minden. Én vagyok az áram!

Nagypapa: Te Jolánka, mi a jó kacskaringó történik itt?

Anyuka: Igen drága papa! Büszke vagyok, a fiút előléptették, ő lett az áram.

Nagypapa: A te árad? Idáig süllyedtél volna?

Anyuka: Maga direkt nem akar megérteni, vagy rosszul hall? Valami baj van a fülével?

Nagypapa: Ne fülezz, de nagyon jó, hogy említed. Gyere szépen Sanyikám, mutasd csak! Igen, neked is odanőtt kétoldalt a fejedre. Szép nagy kagylóid vannak, mintázni lehetne őket. Jolán, hoznál egy nagy tekercs celluxot?

Anyuka: Tán csak nem akarja a fejére ragasztani a füleit?

Nagypapa: Ugyan kérlek! Nem látod milyen szép nagy, mutatós gyerek? Faldíszt csinálok belőle. A két fülét fel-falragasztom. Az egyiket jobbról, a másikat balról. Ott fog aludni, de nappal mehet dolgozni is. Igaz, akkor az egész nagy dekorációnak fületlen vége lesz. De éjszaka senki sem nézi, ti meg azt hiszem alusztok. Elég rossz alvó vagyok, majd át-átjárok, nagypapa-unoka vagyunk, nem? Most kapsz egy nagy fülest, az olyan mint a barack, csak egyoldalú.

Platty! Csattant Sanyikának az orrától balra, majd a nagypapa úgy döntött, a szimmetria minden esztétikumnak a központja. Igaz, nem tudta ezt így megfogalmazni, de a másik, úgynevezett jobb oldalsó fülre is odasózott egy kimértet.

 Unoka: Nagytata, látod a plafont?

Nagypapa: Hogyne látnám.

Unoka: Anyu, hozzál szögeket!

Anyuka: Minek az neked fiam?

Unoka: Te csak hozzad, én majd csinálom. A nagypapa kalapját felszögelem a plafonra.

Nagypapa: Megbuggyantál, unoka? Ez a fejemre van nőve!

Unoka: Éppen azért. A szájába csavarunk egy energiatakarékos égőt, szebb állólámpa nem lesz a környéken.

Nagypapa: Nem érek fel a plafonig, függeni fogok a kalapomnál fogva...

Unoka: Semmi baj, majd két, három sámlit rakunk a lábai alá.

Nagypapa: Te gyerek, nyúztak már meg téged?

Unoka: Még nem...

Nagypapa: Jolán, hagyd a szögeket, a nyúzókést hozd! Bőrdíszmű lesz az én drága unokám.

Anyuka: Ne mondja, tata! Magának kisebb füle van mint nekem! Úgy látom, szürkék, ugye? A nyúzás előtt anyám ráhímezi Kalotaszeget, abban is van szeg, hadd szúrja a szürke fülemását.

Nagypapa: Jolánkám, hol mászkál a te Gézád?

Anyuka: Fűt.

Nagypapa: Már megint a Naphoz szegődött?

Anyuka: Ó de kicsinyes humora van kendnek, tudhatná, hogy igen. Másodállásban bőrkötésben könyv, mert a fűtői munkát olyan védőruhában csinálja, ami ráolvadt. Így magától adódik a lehetőség.

Aztán a fiához fordul.

Anyuka: Kisfiam, Sanyikám! Mielőtt szögelnétek, ragasztanátok, nyúznátok, gyorsan menj le a Szürcsmenti hídra, kiesett egy darab sín. Hallom, jön a vonat, feküdj oda és pótold, aztán gyorsan fuss haza!

Unoka: Egyik lábam itt, a másik ott, anyu. Már megdarálta Saca néne szemüvegét?

Anyuka: Természetesen, ha hazajössz berakhatod a cvikkerdara gyűjteményedbe. Holnap a papa szemüvegét darálom meg, aztán Juliska ángyodét, majd a Terka mamáét.

Unoka: Te Jolán! Én nem látok szemüveg nélkül.

Anyuka: Nem baj apu, majd fülel. Füllel is lehet látni, azt mondják. Olyan ez, mint az idegzsába, átterjed egyik oldalról a másikra, csak meg kell szokni.

Jolánka az óráját nézte, nem hangosan, csak magában számolt: három, kettő, egy, nulla!

Anyuka: Apu, Sanyi, abbahagyhatjuk! A mai műsor szerencsére véget ért. Olyan hülyeségeket találnak ki, de olyan hülyeségeket! Muszáj volt ezt a live show-t bevállalni. Ki tudjuk fizetni az adósságot, a ház alá is beszereltethetjük a feltétlenül szükséges kacsalábat. Ha a fiú színjeltelenre végzett minden osztályban - nagyon szereti a történelmet, legalábbis az egyik részét: uralkodni -, megvesszük neki a falut, minden emberével. Olyan lesz, mint a hűbérkorban, vagy hogy is mondták.

Anyuka: Az igen! Na mondjad Sanyikám, neked mi erről a véleményed? Muszáj volt ezt az eleven show-t besózni?

 Unoka: Apám is úgy gondolta, hogy nekünk jár, ami másnak nem is tötyög. Ennyi pénzt csak bekeretezett szekercenyéllel kereshettünk volna. Meg ugye azt sem gondolta komolyan, hogy valaha betont kevernék, vagy lapátolnék. Még jó, hogy nagyjából megmondják előre, miről dumáljunk. Remek a nézettségünk, nagyon szupi! Egy kamion pénzt kapunk. Jut eszembe, volt maga megfaragva ma? Ha nem, anyukám hozd a szekercét!

Anyuka: Sanyika, már lejárt a műsoridő, senki sem néz!

Unoka: Na hozzad már! Gyakorlok, vagy mi...

TV igazgató 2: Igazgató asszony, ez rettenetesen hosszú! Majd megvágjuk, tömörítjük, kiveszünk belőle minden sallangot, felpörgetjük a sebességet hússzorosára.

TV igazgató 1 (nő): De hát úgy csipogni fog...

TV igazgató 2: Nyugalom! Az első tíz adásban rendes sebességgel megy majd.

TV igazgató 1 (nő): De hát ...

TV igazgató 2: Pörgetjük a sebességet! Elfogadom, ha maga is elfogadja a feltételeket. Nincs társszerzőség, de nem kell fizetnie.

TV igazgató 1 (nő): Kezet rá!

TV igazgató 3: Jól hoppon maradtam, egyedül fizetek...

TV igazgató 2:  Igen, igazgató úr, fizessen kétszer annyit, mint amit aláírt, mert közben változtak a körülmények és ezt rögzítettük is a szerződésben.

TV igazgató 3: Azt a mindenit, de jó nekünk!

 Felállnak, kezet nyújtanak, és hárman háromfelé kimennek a színről. Ketten a nézőtérre, ahol leülnek egy-egy előre odakészített hokedlire. Érzéketlen, fixírozó tekintettel bámulnak az emberek szemébe.

TV igazgató 1: Mit kezdjünk ezekkel?

TV igazgató 2:  Elsősorban ne tudassuk velük, ami nem rájuk tartozik.

Hátul lemegy a függöny. Visszabaktatnak a színre, a függöny mögé, majd egy kartonlapot nyújtanak ki, VÉGE felirattal. Ekkor kezdődhetnek a meghajlások.