Kalandtörténet nyolcvanhét felvonásban
Maranga úr, a ruhásszekrény kinyitása után, ujja hegyét egy bökéssel nekiszegezve irányította sárgacsőrű, kunkori tarajú papagáját a ruháknak.
– Edd meg!
– Nem oda Buda, ez nem óda –
recsegte az, erős papagájakcentussal.
A felvonások egymást vonták le.
Előbb gyaloghintóba, majd parittyába ültette. Mindenáron a trehány moly
megevőjévé akarta tenni, de Ágasbog, még kölesmag életét is csak lelkiismeret-furdalás,
és félnapi bűnbánat után volt képes lenyelni. Igaz, akkor mindjárt neki is
esett a következő adagnak.
A negyvenedik felvonás üregi
epizódja után, teremmotoroztatás következett, de ha menten megkopasztja,
rózsaszínű testfestékkel bevonja, és kukoricagránát-esővel árasztja el, ő akkor
sem eszi meg röpködő társát. Egyrészt, mert alapjában nem volt rovarevő,
másrészt a békát is szétkopácsolta volna csőrével, ha megteszi.
Az ötvenhatodik fejezetben már a
sziklafalon lógott, szárnyaiból hiányoztak a tollak, átrakta őket gazdája
hátára. Függött ugyan, de az kétséget kizáróan semmitől sem függött, hogy nem
lesz a molyétkezés acélsodrony imitációja. Teli torokból rikoltozta, mint már
említettem, enyhe papagájakcentussal: „Menekülj!”
Az utolsó előtti, nyolcvanhatodik
fejezet, ezerhatszáz-tizenötödik percében rosszul lett, mert gazdája, akiből
minden rosszat kinézett, tényleg megtette… Bevetette a naftalin nevű vegyi
fegyvert, majd diadalittasan emelte magasba trehány moly – aki legalább
elbújhatott volna arra a rövidke időre, míg kukkolják a szekrényt – skalpját.
Az utolsó fejezet csak hab volt a
tortán, korona egy korhadt kérgű, tragikus drámán. Komikusak is vannak, persze
felvegyítve, tragikomédia néven… Immáron alig papagáj, recsegő hangú Ágasbog,
eszméletlenül zuhant ünneplő gazdája puhány ölébe. Gondolatai között még
átfutott a puhány gazdaevőre váltó étkezés ötlete, de miután amnéziás állapota
lejártával kalitkájában magához tért, erre sajnos már nem emlékezett. Szomorú
ez a molyok trehány társaságára…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése