Sorozás

– Elvitték a Levelibéka öccsét. Jaj, belefájdul a megszomorodott szívem!

– Mit mondasz, Lomácsi, mit vétett az a szerencsétlen tökfej? Elég furcsa nevet akasztottunk rá.

– Besorozták a Komáromiék magánbörtönébe.

– Ettől én most eltátom a számat. Ki az a Komáromi, és egyáltalán mióta történik sorozással a börtönbe jutás?

– Jaj, jaj, és megint, jaj, szívem sajdul, már mondtam, de akkor most részletezem, mert ritka kegyetlen szerencsétlenség szakadt ennek a recésre gúnyoltnak a fejére. Szegény Böröczki Jóska, ne nézzen már úgy rám, bátyám, így hívják rendesen Levelibékát. Igaz, hogy valóban kevesen emlékeznek erre a családnévre, de úgy gondolom ilyen impertinens, cinikusan kidolgozott helyzetben helyén való lenne nagy dobra verni – legalább így egymás közt csendesen házról házra –, hogy a mi kedves Levelibékánkat még akkor is, ha röhögtük, békáztuk, nem kedveltük, emígyen hívják, ez a becsületes neve.

Az egész akkor kezdődött, mikor Komáromiék – ne kérdezze, hogy kik ők, mert én sem ismerem – ez olyan exhibicionista társaság, hogy még a börtönnek is a saját nevét adja. Valami furcsa engedélyt szereztek, hogy magánbörtönt nyissanak. Nos, azt gondolták, hogy jó pénzért majd bérli tőlük az állam, de ez álom maradt, pedig az ilyen helyeken általában nem szokott kihasználatlan férőhely lenni.

Ekkor valamilyen családi kapcsolat, rokonság, pereputty, ki tudja, mi módon, kifőzte a sorozást. Ha már hadsereg nincs, az ifjú legények országszerte tátott szájú pupák, gatyába nem rázott szerencsétlenek maradnak, akik lépten-nyomon ijedeznek saját árnyékuktól – csendesen megjegyzem, van is miért, mert ha valami, az állandóan követi őket –, magukra vállalják az egyenruhás nevelés magasiskoláját.

Akik jártak arra, mesélték, hogy nagyon megtévesztő az egész, mert sem csíkos, sem pöttyös rabruhát nem viselnek, hanem takaros, kidobásra szánt, múlt rendszerbeli, raktáron heverő katonai egyenruhákat, amelyekért az állam fizetett, hogy elszállítsák. Amúgy az élet odabent teljesen kaszárnyaidegen, és börtönbarát.

Emlékszik? Maga még volt katona, én is. Elméletileg létezett egy alsó magassági és súlyhatár, gyakorlatban ezt sosem tartották be. Láttam én negyvenkilós, hónom aljáig sem érő, macska formájú katonát is. Erre a mintára vezették be a súlyadót.

Kérem, ne a gépjárművekre asszociáljon, hanem a testsúlyra. Mindenki annyi tizedhónapra kapja a behívót, ahány kilós. Képzelje, itt aztán tényleg a girhesek járnak jól a maguk letöltendő hónapjával, de egy vastag, szép tartású, erős, kilencven-száztíz kilós helyre legény, kilenc, tizenegy hónapot tölt magánzárkában.

Igen, kérem, magánbörtönhöz magánzárka illik! Komáromiék ezt így vélelmezték, és ha közben meg is változott a hozzáállásuk, az egész épületkomplexumot biztos, hogy nem fogják átépíteni.

Vastag arcbőrükre estek, mikor elmaradt az állami használat, ezért az őrző-védő kft-k odaselejteződött hajdani smasszerei közül válogatták ki a legrátermettebbeket. Aki ketté tudott harapni egy kalapácsnyelet, azt azonnal alkalmazták. Így az egész kiképzés, ráncba szedés és emberformálás formailag rendfokozattal ellátott egyenruhások által folyik, hiszen a smasszerek is őrmestertől felfelé rangosodtak.

Hasonlóan burjánzó, csodaszép nosztalgiakeltő napi programjuk van, mint nekünk volt, ám létezik néhány jelentős különbség. Míg az alvásprogram elméletileg ugyanolyan hosszú vagy rövid, mint a mienk volt, addig a kiképzés mivolta… Na, mi is volt a mi kiképzésünk? Bocsánat, hogy elkalandoztam, szóval a kiképzés mivolta, leakadt az egyszerű frontkiképzés-jellegű álldogálásnál.

Ébresztő után ugyanolyan besózottan ágyaznak be, mint mi, és öltöznek talpig egyenruhába, mossák fel körletüket, saját szemernyire méretezett zárkájukban, és a rácsok előtt. Olyan nyugati típusú ez az egész, nem fal és vasajtó, hanem vastag rácsok jól látható rendszere zárja és nyitja a cellákat. Vigyázzba dermednek, helyben futó lépéssel eljátsszák, hogy az étkezdéhez mennek, tönkké merevedve átveszik egy tálcán benyújtott reggelijüket.

Jelzem, ebédkor és vacsorakor ugyanez történik, azt ott álltóhelyükben, stopperrel kimért idő alatt megeszik, a csap alatt elmossák, és már nyújtják is ki. Aztán egész nap vigyázzban állnak, néha hátraarc, jobbraát, balraát, pihenj, hangszórós kiáltásokra végzik az utasítást. Nálunk a bünti elég ronda volt, de itt, aki hibázik, annak egy nappal hosszabbítják a bent tartózkodását. Nagyon igyekeznek a fiúk.

– Hagyd abba a szájmenést! Egy ilyen helyre került az a szerencsétlen béka, a Leveli?

– Igen, kérem, és attól tartok, ez vár minden sorköteles korúra.

– Nos, ezt az információt külön köszönöm!

– Látogasd meg Levelit! Bocs, én elfelejtettem a nevét, de majd megtanulom. És mondd meg neki, hogy a drága András bátyja – szerintem nagyon fog örülni, mindig csak piszkáltam –, szívélyes üdvözletét küldi. Ha igényli, a körülbelül kilenc hónapjára – vastag gyerek ő, súlycsoportjában elöl jár, az orra is nyom talán egy fél kilót – teljesen ingyen megszerzem a felmentést. Egyetlen kérésem, hogy ne verje nagyon nagy dobra, te se dumálj senkinek erről. Emlékszel, annak idején mekkora keletje volt a mundérviselettől szabadulni vágyók felmentésének? Már-már népszokás volt. Innen a faluból kevesen mentették fel magukat, úgy minden tizedik, de a városi fiúk – nem is tudom – talán ötven százaléka. Most felhívom Ambrus öcsémet, aki orvos, mint tudod, hogy hagyjon fel minden aprópénzes praxissal, és pillanatok alatt szakosodjon sorozó orvossá. Miután ilyen nincs, így elsőre gyanítom, röhögve másodpercek alatt megkapja. Aztán bevon néhány kollégát, a szigorú orvosi titoktartás, meg némely erős bicepszű gyerek kíséretében – nehogy véletlenül tovább fecsegjék –, és mire a szakma észbe kapna, ezt az ágazatot már telítettnek tekinthetik.

Fiacskám, gyermekem – sosem szólítottalak így, tudod, mert vaszi vagy te is, nem annyira, mint ez a béka, de nem is jársz elöl semmiben –, a jövedelem havi egy százalékát kapod. Ne mereszd a szemedet, hatalmas összeg lesz az, és alkuszunk még felfelé, ha kell.

Vasárnap vidd tiszteletemet a Komáromi-családnak, gratulálj népépítő tevékenységükhöz, még mielőtt a legádázabb ellenségükké válnánk. Neki is van egy kisebb hadserege, ilyen körülmények között nekünk is lesz egykettőre.

Tudod, ahol velős csontot főznek, és a szaga szerteszét terjeng, jobb a kondérgazdának beletörődni egy osztozkodóba, mintha az egész ordas világ rárohanna.

Tehát jó híreket hoztál mindannyiunknak! Még arra kérlek, hogy Komáromi úrnak jelezd, semmilyen körülmények között ne feledkezzen meg – téged meg engem kivéve – egyetlen hadkötelesről sem. Az egykor felmentettekről sem, tizennyolctól ötven éves korig! Meglátod milyen megnyugodottan elégedett lesz a mostani hirtelen nyakába zúdult sokk után, úgy fél esztendő múlva, mikor borul a lé, oszlik a konc.