Csapó egy

Pók pufók sárga

ereiben léarany,

lábain dagad a háj,

alant, hálója alany.

Fércelt szálain átsüt a nap.

hátulról légycsapó sújtotta,

rá vágyott, meg is kapta,

a világ fordult meg alatta.

Mielőtt szétesett az agya,

még látta, hogy várja a ragya.

Porszemcsés pókevő apó,

a kicsinyesen pókfaló.

Pedig élni, élni kell,

egy szava sem tántorít el.

Az ütős, csapókezeknek

Cask annyit mondok, átkelek.