Harmadnapra

Szél fújja a Koponyák hegyét.
Eltűnt egy porba gurult dobókocka nyoma,
a lándzsát rég megette a rozsda.
Festett, ébenfekete az ég,
mint bimbóból virág, úgy nyílt ki a vég,
mely kezdet és örök.
Lélekkel, nem tüskével koronázott.
Beteljesedett!
Egy anya holt fiát öleli,
elemek ránganak, az eső közben ömlik.
Nagy sóhajtás után bezárult a sír,
s tán a szikla is tudta,
csak test volt alatta,
a lélek, harmadnapig alá s fel szálla.
Nem kérve is megkaptuk a megváltást.
A hegy búbján még ott áll keresztfa.