2012. november 20., kedd

Mezőnyi gondolatelvonás



– Mi, elvontan gondolkodók, hasonlóak vagyunk a szuper intelligens zsenik klubjához, azzal a különbséggel, hogy nem csacska logikai feladatok megfejtésében mérjük meg magunkat, hanem fejtünk. Nem rejtvényt, hanem okokat hámozunk ki, és verítéket nem kímélő munkával tágítjuk a sablonos gondolkodásmódot az elvonás irányába, amit az összevont – más néven beszűkültek – képviselnek. Ha viszonylag népes csoportunk fogalmi státuszát egyszerű példával akarnám bemutatni, talán a következővel szemléltetném. Képzeljünk el egy arasznyira nyitott ajtót! Mit mond erről a magát pragmatikus, esetleg gyakorlatias gondolkodónak nevező embersekély? „Józsikám, nyitva az ajtó, huzat van!” És ehhez hasonló, végtelenül leegyszerűsített fájdalmas szövegeket. Holott képzeljünk el egy egyenest, amelyik ferde, mert az ajtó felső sarkát összeköti a tok alsó sarkával, az alsót pedig a tok felsőjével. Majd az így kapott négy darab háromszöget, függőleges és vízszintes irányban is átmetsszük. Ha ezt a tömeges egybevágó háromszöghalmazt – szebben mondva, halmazözönt – egy szép bemutató után összevontuk a platonista filozófiával, rájövünk, hogy az egész már-már a legfelső szintet kapirgálja az ideák világában, annyira jó. De ha nem túlzok, a matematikai része is – a háromszög gyülekezetünknek – abszolúte ideális.  Az egész, ahogy van, állandósítható. Tegyük fel, odabetonoztuk, erre képtelen egy – még oly áriázó – gyengécske Figaro, a nagy derbinyertesekről nem is beszélve. Nos, fejetlen világ ez, de csak látszólag! Hiszen a gondolatelvonás a mi dolgunk, elvontan gondolkodóké. Mindössze két dolgot tehetünk. De mennyi oldala is van egy éremnek? Vagy mások gondolatait apasztjuk, hogy az elvont gondolatok jegyében elvonjuk azokat. Tehát, a magunk elvont gondolatait esetleg másoktól vonhatjuk el, vagy elvonókúrán nyerhetünk elvont gondolkodásra képes státuszt, a gondolatelvonóban. Arra már nem is merek gondolni, amit szabálytalan ellenségeink még mindig képesek volnának ránk erőszakolni, hogy az elvontan gondolkodók gondolatait vonják el, holmi elvonókúrán. Ad abszurdum – hogy milyen szavakat tudok – ugye, mert én egy elvontan gondolkodó, és nem gondolkod ő vagyok. Odakint nyolcan dolgoznak helyettem, nyolc képzavaros, akik képesek azt gondolni, hogy tényleg helyettem dolgoznak, pedig csak a gondolatelvonó alacsony potenciaszintjüket csillogtatják szégyentelenül. Mit tehet ilyenkor egy igazán jól nevelt, tapintatos elvont gondolkodó? Világosan tudatosítja magában gondolatainak mélységét és azok távolságát, az elvontság ugyanis valamihez viszonyított, ezért nem statikus vacak. Ezért ráhagyjuk a szegény máshoz sem értőkre eltompultságukat. Amint józsilegény mondta a tegnapi napon, ne sírjatok, tompán gondolkodók. Meg tudom magyarázni, mi az a józsilegény, csak egy pici időt kérek. Továbbá azt kérem, valaki győzze meg a feleségemet, hogy a kan kalinok páratlanságának sajgását nőstény kalinokkal enyhítse.
– Hej, bánatos képű, sarokban kuporgó! Kapd össze magad, és csukd már végre be azt a száját tátó ajtót. Beözönlik a légy, és olyan huzat van, hogy leszedi a fejemet!
Az elvont gondolkodó a hirtelen gondolatelvonás sokkját, mint az alkoholmegvonás delíriumának pillanatait élte át remegve, aztán kisegér engedelmeskedésével hajtotta végre az asszony nemkérés-hangú utasítását. Kinézett az udvarra, ahol nyolc szorgos kéz munkája alatt szépen alakult a kert. A konyhából ömlött az ínycsiklandó ételek illata, és egy árva mukkot sem mert kinyögni.
– Mondd, tohonyám, miért nem állsz a kertben serénykedők közé?
– Már hozom is a villát, vagy a nagykalapácsot… Lehetséges, hogy csak falhúzó kell oda? Ne haragudj, drága Jolánkám…
– Nem haragszom, te szerencsétlen! Tudod, én vagyok az az egy, aki ezt mondom neked, hogy gyere be… te szerencsétlen. Na, mi ez?
– Nem tudom, azt hiszem egy nóta szövege…
– El tudod énekelni?
– Nem tudok én olyan használhatatlanul hasznos dolgokat. Bocsáss meg, egyetlen dologhoz értek csak, a nemértéshez… Akkor indulok is az orvoshoz, kérek egy receptet, hogy vihessek nyugtatót a futópaszulyt palántázóknak.
Az asszony a fejét fogta, elvontan gondolkodó pedig gondolatelvonásában nem értette, hogyha végre ő is valami hasznosat akar – kertészkedni, hogy ne futkosson a paszuly, ha kell, ha nem, álljon egy helyben –, akkor vajon mi a baj. A semmibe bámulva megpróbált a gondolatelvonás mezejére visszatérni, de ilyen élhetetlenek között nem megy az…


2 megjegyzés:

Megjegyzés küldése